A kormány, a nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint, az idei évre egyszázalékos GDP-növekedést vár, szemben a korábbi 2,5 százalékkal. Nagy Márton szerint az ipar mellett a mezőgazdaság gyenge teljesítménye okozza a lassulást. Voltak bőven évek, amikor az agrárium felfelé húzta a gazdaságot. Mi az oka, vagy mik az okai a mostani teljesítményromlásnak, mert nyilvánvalóan nem egy oka van?

Természetesen, hiszen a bennünket körülvevő éghajlatváltozás és az aszály negatív hatása mind-mind hátráltató tényező. De hadd fejezzem ki a remény hangját, hogy szerintem meglepetést fogunk okozni. A tavaszi betakarítású növények az előrejelzésekhez képest jobb eredményeket produkáltak. Az árpa 5,7-5,8 tonnát tudott hektáronként, a búza 5,5-öt, pedig kevesebbet vártak tőle. A repce egészen kiválóan teljesített, 2,9 tonnával hektáronként. Még három kint lévő növényünk van nagy kockázatnak kitéve, a kukorica, a napraforgó és a szója. A kukoricát már temettük, és akkor megjött az életmentő eső. A várakozásainkhoz képest jobbak lesznek az eredmények. Napraforgóból akár rekordtermés is lehet idén Magyarországon. Azt remélem, hogy az agrárium erőre kap és újra tolóerővel fog hatni a nemzetgazdaságra. Az első negyedéves mutató plusz 4,6 százalék volt. A második gyalázatos, mert itt vették alapul a statisztikát készítők azokat a becsléseket, amelyekre hatással volt a ragadós száj- és körömfájás, az aszály, mind-mind negatív várakozást idézett elő, de azt remélem, hogy a harmadik és a negyedik negyedév, már a valós adatokon, olyan eredményeket fog produkálni, amire méltán lehetünk majd büszkék. Méltán köszönhetjük meg a gazdáknak az erőfeszítését.

Van konkrét prognózisa is az agrártárcának, hogy az ágazat teljesítménye az év végére hogyan alakul százalékosan?

Nagyon jó jel, hogy minden eddigi betakarított terményünknek az átlaga fölötte van az ötéves átlagnak, de ha még szűkítjük, akkor a hároméves átlagnak is. Ez mindenképpen azt mutatja, hogy nem lehúzók leszünk, hanem stabilitást fogunk adni a gazdasági növekedésnek.

Az aszály elleni küzdelem, amely több minisztérium és hatóság, no meg a gazdák feladata is, most hogyan áll?

Nagyon komoly munka zajlik. Nagyon büszkén szeretném elmondani azt, hogy a kormányunk idejében észlelte az idei nyár nehézségeit. A meteorológiai előrejelzések alapján már májusban megalakította az aszályvédelmi operatív törzset. Azonnal átcsoportosított 4,7 milliárd forintot arra, hogy kitakarítsuk a csatornákat, növeljük a befogadóképességét, az átereszeket, a zsilipeket, a szivattyúkat javítsuk meg, országszerte zajlanak ezek a munkálatok. Elengedtük 10 milliárd forint értékben a gazdáknak a vízdíjat, hogy ne terhelje őket. Ez rögtön nagy kontraszt volt a Tisza Párt döntésével kapcsolatban, Brüsszelben a víz keretirányelv elfogadásával bizony amellett tettek hitet, hogy nem lehet ingyen adni a gazdáknak a vizet, azért fizetni kell. Megindultak országszerte a munkák. Ezer vízügyi szakember dolgozik szerte az országban azon, hogy a víz befogadóképességét, betárolását minél nagyobb mértékben meg tudjuk oldani. Fantasztikus ez a teljesítmény, hiszen a medrekben megtartott víz 170 millió köbméter. A holtágakban, tározókban megtartott víz 95 millió köbméter. A táji elárasztással megtartott víz 1,2 millió köbméter. A duzzasztók bögréjében elárasztott víz 452 millió köbméter. Fejlesztettük a csatornaszakaszokat, a vízpótlásba bevont többlet-csatornaszakasz mintegy 475 kilométer. A kormány hozta az öntözéshez szükséges pályázatokat, 176 milliárd forintért pályáztak a gazdák a korábbi időszakban arra, hogy megújítsák az öntözési infrastruktúrájukat. 87 és fél ezer hektáron öntöztünk korábban. Itt megújult a teljes infrastruktúra. Erre jött rá plusz 50 százaléknyi vadonatúj infrastruktúra, amivel megnöveltük az öntözött területek számát. Most is nyitva van 64,5 milliárdért az a pályázati kör, amelybe a kisebb és a nagyobb termelők is külön-külön alapból pályázhatnak azért, hogy a legkorszerűbb öntözési berendezésekkel tudják a területeiket biztonságban tudni. Ezek csak az infrastruktúrára vonatkoznak, de nekünk van egy ennél sokkal fontosabb dolog is. Meghoztuk azokat a törvényi intézkedéseket, amelyek ahhoz kellettek, hogy a szemléletváltozást a vízgazdálkodásban és a gazdák életében is véghez vigyük. A belvíz nem ellenség. Ezért a belvízzel és a tartósan vízzel borított területek után is jár a területalapú támogatás. Meghoztuk azokat a döntéseket, pályázatokat, amelyek az agroerdészeti beruházásokra, a szerkezetváltásra, a Vizet a tájba! program kivitelezésére szolgálnak. Mind-mind azt a célt szolgálja, hogy nincs egyetlen üdvözítő megoldás, hanem az adott helyen, az adott lokális adottságoknak megfelelően kell kiválasztani azt a módszert, hogy ott öntözök, fúrt kútból vagy épp felszíni vízből, hogy ott olyan talajművelési eljárást folytatok, amely a vízmegőrzést tudja segíteni. Vagy elárasztom a tájat. Csomó egyéb olyan lehetőség van, amellyel az adott körülmények között élni kell. És akkor még mindig csak a talajművelésnél és a víznél vagyunk. Akkor hol vannak még a növénynemesítésben rejlő lehetőségek? Nem mindegy, hogy mit vetek, egy hosszú tenyészidejű kukoricát aszályos területre vetni nagy kockázat. Tíz évből kilencszer nem fog a kukorica beérni. Ezért ott igyekezni kell növényfajtaváltást végrehajtani, és nem véletlen, hogy ezeken a területeken egyre nő a tavaszi aratású növények, tehát a búza, az árpa, a rozs, a zab vetésterülete, vagy ha mindenképpen a vetésforgót kell segíteni, akkor kukorica helyett napraforgó jön, vagy kukorica helyett cirok. Ezek már egy olyan termelésbiztonságot tesznek lehetővé, ami ad egy olyan jövedelembiztonságot is a gazdák számára, amellyel a jövőképük nincs veszélyben.

A tavaszi fagyok a gyümölcsösökben mekkora kárt okoztak? Hol tart most a gazdák megsegítése, kártalanítása?

Nem volt elég, hogy küzdöttünk a vírusokkal. Ebben az időszakban érkezett – és így is fogalmaztak a gyümölcstermesztők – egy történelmi fagy, hiszen május 18-án a mínusz nyolc fokot nem lehetett kivédeni. A legkorszerűbb technikákkal sem lehetett megvédeni a gyümölcsöseinket, ezért aztán a kajszibarack, a cseresznye, a meggy nagymértékben sérült, nagy károkat szenvedett el, és nem is a „szokásos” 10-20-30, hanem 80-90 százalékos mértékben okozott kárt. A kárenyhítési alapból kárpótoljuk ezeket a gazdákat. De azt is látjuk, hogy akkora mértékű a kár, hogy ha nem avatkozunk be rendkívüli eszközökkel, akkor bizony nehézségek lépnek föl, és nem tudják a gazdák elvégezni azokat a növényvédelmi munkálatokat, azokat a talajvédelmi munkálatokat, ami már a jövő termésbiztonságát szolgálja. Ezért döntöttünk úgy, hogy rendkívüli, egyösszegű előleget fizetünk a fagykárosultaknak, ez hektáronként százezer forint. Amikor majd a termelési év lezárul, a normális kárenyhítési alaptörténet következik, akkor a kárenyhítési mód megtörténik. Itt még tárgyalásban vagyunk, ha valakinek hitele volt, akkor tudunk-e kamattámogatást vagy esetleg hitelmoratóriumot bevezetni ezeknek a gazdáknak. Ezek mind a szakmai szervezetekkel, egyesületekkel, kamarával tárgyalási alapot képeznek arra, hogy melyik régióban, melyik gazdát, milyen nehézségek érintik, nekünk erre kell megoldást találni. Már volt tárgyalási fordulónk a gazdákkal, az érintettekkel, jó ötletekkel jöttek, ezeket sorba igyekszünk megvalósítani, kitárgyalni és rendelkezésként számukra bocsátani, az előlegfizetésre vonatkozó javaslat is tőlük érkezett, amit teljesítettünk.

Volt néhány nagy vihar is, azt nagyon megszenvedte az agrárium?

Igen, ráadásul van egy speciális probléma is. Nagyon sokan dolgoznak fóliasátrakkal – hidegházi, kertészeti tevékenység –, és a kutyaütő biztosítók, nem tudok jobb szót mondani, nem kötnek biztosítást a fóliaházra.

Miért?

Szerintem, mert nagy a kitettség veszélye. Ezt nem hagyhatjuk. Pont a mostani kárból okulva tárgyalást kezdeményeztem a kamarával és a FruitVeB-bel is, hogy találjunk közös megoldást. Szorítsuk rá a biztosítókat arra, hogy márpedig ezekre a korszerű, dupla fóliasátras, levegővel középréselt termőterületekre vonatkozóan nem lehet, hogy ne kössenek szerződést. Hiszen itt nagyon nagy felületekben gazdálkodnak a termelők, pont ezek a lehetőségek például egy startup vállalkozásnál, fiataloknál, kis területen tudnak annyi bevételt szerezni, ami a megélhetésüket biztosítja. De számukra, ha jön egy ilyen vihar, és tönkremegy a fólia a benne lévő termékkel együtt, az egy a megélhetést veszélyeztető és ellehetetlenítő állapot. Meg kell találnunk a minisztérium, a FruitVeB, a kamara és a biztosítók tárgyalásán azt a kompromisszumot, hogy hogyan tudunk biztosítást kötni a fóliaházakra is, mert nagyon fontos termelési szegmens.

Gyakran szólnak arról a hírek, hogy pusztulnak a méhek, nincs elég akác, nem lesz elég méz. Mi a helyzet?

Az időjárás és az éghajlatváltozás a méhészetre és a méhek életére is óriási kihatással van. Azt mondom, sokkal érzékenyebbek és jobban érzékelik a változást, mint maga az ember. Ők tényleg ki vannak téve annak, hogy ha fúj a szél, akkor nem tudnak hordani. Ha esik az eső, nem tudnak hordani. Ha elfagy, nem tudnak hordani. És a legkevésbé esik szó róluk, hiszen nem közvetlenül, hanem közvetetten érintettek, és ez bizony néha hátrányos helyzetet okoz, akkor, ha nem méhész az agrárminiszter. Viszont mivel az ember saját tapasztalatból, a saját méhei életében is látja ezeket a helyzeteket, természetesen sokkal jobban oda is figyel erre a lehetőségekre és erre a helyzetre, és ezért keressük minden szinten azt a lehetőséget, hogy hogyan tudjuk a méhészek tevékenységét, a méz piacra jutását és a méhészek megélhetését biztosítani. Nagyon nehéz, mert az időjárás szélsőségessé válását nagyon megérzik. Nem csak nálunk, szerte a világban 50-60 százalékos pusztulások vannak egy-egy télen. Lassan az lesz az új filozófia, az új megközelítése a méhészet jövőjének, hogy nem is csak a méz lesz a fő termék, és hogy a piaci megélhetésünket a méz befolyásolja, hanem sokkal inkább az az ökológiai szolgáltatás, amit a beporzással kapunk a méhektől. Ez a legkisebb ágazat, nem sokszor beszélünk róla, de be kell látnunk, hogy ez olyan, mint az aranyórában a legkisebb kallantyú. Ha az elromlik, eltörik vagy nincs, akkor hiába van ott a nagy felépítmény, az egész nem működik. Ha nincs beporzás, az élelmiszerek kétharmada eltűnik az üzletekből. Nem véletlen, hogy egyes tudósok azt állítják, hogy ha a méhek eltűnnek a világból, akkor az emberiségnek négy éve van hátra. És ha ezt elkezdjük nézni, hogy valóban mennyi élelmiszer-csökkenést eredményezne a méhek beporzó munkájának hiánya, akkor bizony ez teljességgel hihető. Ezért kell rajta lennünk, és ennek én zászlóvivője vagyok, próbálom az Európai Unióban ülő kollégákat és az ottani szakembereket meggyőzni arról, hogy a méheknek kulcsszerepe van, hogy olyan támogatási formának lenni kell, amely a beporzási támogatást segíti elő. Zöld mozgalmak vannak az Európai Unióban, divat ökológiai sokszínűségről, biodiverzitásról beszélni, ők értik ezt, de nagy meglepetés volt számomra, hogy igazából tőlem hallották először, hogy a méhek veszélyben vannak, a mézpiac teljesen ellehetetlenült a kínai import miatt. Megfogalmaztam számukra azt, hogy az a legnagyobb veszély, hogy olcsó mézet lehet importálni, de beporzást nem. Ezért felelősséggel tartozunk, hogy a méhek túléljenek, hogy a méhészeknek megérje méhészkedni. Mi vagyunk az elsők Európában, akik jelentős támogatást adnak a méhészeknek. Ötven eurót adunk méhcsaládonként számukra, állatjóléti támogatásként, azért így, mert ezt a támogatási módot ismerik az Európai Unióban. De azt szeretném elérni, hogy a következő ciklusban már ott legyen az a támogatási mód, amit a méhészek számára lehet adni. Mert ha el tudnánk érni azt, hogy gyakorlatilag az összes költségét megfinanszírozzuk a méhészeknek, akkor már a méz valóban ajándék volna. Akkor nem forogna veszélyben a megporzás. Egyébként itt van már a szomszédunkban a kis kaptárbogár. Az atkanyomás óriási, jönnek sorra a vírusok elő, itt van a kaptárelnéptelenedésnek a kérdésköre, tehát számos nehézség sújtja a méhészek életét. Arról nem is beszélve, hogy a méz felvásárlási ára gyakorlatilag önköltségi szinten, vagy az alatt van. Ez nem motiválja a méhészeket, és főleg a főállású méhészek vannak bajban, akik rátették az életüket, 400-500 méhcsaláddal gazdálkodnak, és nem tudnak megélni belőle. A méhésztársadalom 70-80 százalékának, azoknak, akik mellékállásban, hétvégente 50-70-80 méhcsaláddal foglalkoznak, mások a gazdasági viszonyaik, hiszen van egy főállásuk, amiből fizetést kapnak, és hobbiból, fizetéskiegészítésként méhészkednek, de erre nem lehet alapozni. Nagyon fontos, hogy sok kis méhészet legyen. Mert az sem jó, ha valahol egy helyen van sok ezer méhcsalád, és csak ott van beporzás, viszont az egész ország nincs lefedve. Nekünk ezen gondolkodni kell. Ebben Magyarország zászlóvivő. Mi vezettük be először ezt a támogatást, tőlünk tanulja Európa ezt a támogatást, amikor EU-s elnökök voltunk, konferenciát szerveztünk, külön napirendi pontban tárgyaltuk a méhészek támogatását. Tanítottuk a környezetvédelmi bizottságot, tanítottuk az AGRIFISH-t, a Mezőgazdasági és Halászati Bizottságot is arra, hogy a méhek különleges szerepet töltenek be a mezőgazdaságban, támogatásuk is különleges módon kell, hogy megvalósuljon.

Ha már az Európai Uniót említette, a kormány szerint az unió új költségvetési időszakában a közösségi büdzséből 33 ezer milliárd forinttal adnának kevesebbet az európai gazdáknak, és 40 ezer milliárd forinttal többet Ukrajnának. Hogyan jöttek ki ezek a számok?

Néztük az alapfundamentumokat, amelyeket meghatároztak, végtelenül elkeserítők. Úgy hoztak ki egy javaslatot, hogy senkivel sem egyeztettek. Senki sem várt ilyen rettenetes számokat. Féltünk attól, hogy 10-20 százalékkal rosszabbak lesznek a számok, de rémálmainkban sem volt ez, ami kijött. Ráadásul hatalmas árulás is, hiszen amikor Magyarország az EU soros elnöke volt, akkor az Agrárminiszterek Tanácsa elfogadott egy tanácsi következtetést. A 27 agrárminiszter egybehangzó véleményét takarja, egyértelműen megfogalmaztuk azt, hogy az agrárköltségvetésnek külön alapban kell lennie. Két pilléren kell nyugodnia: területalapon és vidékfejlesztési beruházási alapon. Nem lehet összekeverni a kohéziós forrásokkal ezt, hanem külön alap kell. Természetesen a forrás megőrzését vagy a növelését vártuk, hiszen azok a kihívások, amelyek bennünket érintenek, csak nőnek, ahhoz, hogy élelmezésbiztonságot és élelmiszer-biztonságot akarjunk, a büdzsének is nagyobbnak kellett volna lennie. Ehhez képest jön a 33 ezer milliárddal csökkentett alap, ráadásul úgy, hogy beolvasztva az egész költségvetést egy kalapba, hogy ne tűnjön föl, delegálva a problémát és a hatalmas politikai vitákat a tagországokra. Egyberakták, egy büdzsébe az agrárium költségvetését és a kohéziós pénzeket. Gondoljuk el, hogy minden országban mekkora küzdelmet fog jelenteni, hogy akkor kohéziós alapba tegyünk több pénzt, vagy az agráriumba tegyünk több pénzt. Óhatatlan vita, és Brüsszel fölteszi a kezét, hogy ezt majd a tagországok eldöntik egymás között. Rendkívül veszélyes dolog. Ráadásul ehhez még jön egy másik nehézség, amit szerintem határozottan vissza kell utasítani, hiszen ez bennünket kifejezetten hátrányos helyzetbe hoz: az összes finanszírozást most már beleteszik abba a jogállamisági kérdéskörbe, ami miatt a többi forrásnak a finanszírozása akadályba ütközik. Ezt nem lehet megtenni. Az agrártermelést, az élelmiszer-biztonságunkat nem kockáztathatjuk amiatt, mert valaki nem akarja az országába beengedni a migránsokat, vagy nem akarja beengedni a genderaktivistákat az iskolába, vagy éppen nem akarja a fiait háborúba küldeni. Pedig itt gyakorlatilag erről van szó. És ezért kell a leghatározottabban föllépni, hogy ez a költségvetés oda kerüljön, ahová való, a kuka legaljára. Gondoljunk bele: 33 ezer milliárddal kevesebb az összköltség. A konkurenciának, Ukrajnának viszont adnak 40 ezerrel többet. Ez már eleve nem fair dolog. Maradjunk még a számoknál! Nézem a kommenteket a hírekben is, az irigység az egy jellemző emberi tényező, egy hatalmas motiváló erő. Képesek azt elhitetni egyesek az emberekkel, hogy haj de jó, de legalább akkor nem kapnak a nagygazdák, csak a kicsik támogatást. Tegyük ezt is tisztába! Most a kicsik 10 hektárig dupla területalapú támogatást kapnak. 150 hektárig másfélszer annyi területalapú támogatást kapnak, mint a többiek. Viszont minden dolgos kézre szükség van. Minden hektár termésére szükség van ahhoz, hogy exportálni tudjunk, ahhoz, hogy az élelmezésbiztonságot tudjunk teremteni. Senki se reménykedjen abban, hogyha 33 ezer milliárddal kevesebb az agrárbüdzsé, akkor majd a kicsik többet kapnak, a nagyok meg nem kapnak. Ez teljes vicc. Nagyon veszélyes az irigységre alapozni politikát, erre szakmát alapozni pedig a legnagyobb tévedés. És ezek csak a pénzügyek. Nézzük a piaci viszonyokat, mert ezek kumuláló hatással bírnak. Az, hogy 33 ezer milliárd mínusz ide, 40 ezer milliárd plusz oda az Európai Unió és Ukrajna közötti kereskedelmi megállapodás ténye, megint valami őrület, hiszen ötszörös-hatszoros mennyiségeket enged baromfihúsból. A 90 ezer tonna helyett 120 ezer tonna, de mézből 6 ezer helyett 35 ezer tonnát. Hol élünk? Miért teszik mindezt? Egyszerűen az ember nem érti. Egy csomó terméknél pedig liberalizáció van, annyit hoznak, amennyit akarnak, minden vám-, mennyiségi és minőségi korlát nélkül. Hihetetlen felelőtlenség! Elveszik a gazdák piacait, majd lecsökkentik a támogatásaikat, és azt akarjuk, hogy az európai agrárium és élelmiszeripar haladjon előre. De még itt mindig nincs vége! Mint hab a tortán, jön az Európai Unió és a dél-amerikai országokkal megkötött kereskedelmi megállapodás, ez a bizonyos Mercusor. Ez mindennek a teteje! Fogalmazhatok erősebben úgy, hogy tényleg az utolsó koporsószög, mert gondoljunk bele, kevesebb pénzzel, teljes piacvesztés, ráadásul úgy, hogy az európai gazdák számára minőségi előírások vannak, nagyon szigorú szabályok vannak a termőföldtől az asztalig mindent be kell tartani, miközben a dél-amerikai országoknak és Ukrajnának semmit. A volumeneket tekintve, Ukrajnában van az Európai Unió összes szántóföld-területének az egyharmada. A világon minden harmadik gabonaexport ukrán eredetű. Minden második üveg étolaj a világban, ami forgalomba kerül, ukrán származású napraforgóból van. Gondoljunk bele, hogy ezzel a volumennel kell versenyezni. Úgy, hogy gyakorlatilag Ukrajnának semmilyen szabályt nem kell betartani. Azt hiszem, 83 olyan növényvédő szert használnak, amit az Európai Unió húsz éve betiltott. Gondoljuk el, mi ez, ha nem felelőtlenség az Európai Unió részéről? Amikor számon kérjük őket, akkor azt mondják, hogy 2028-ig majd Ukrajna is szépen utolér bennünket, és Ukrajna is be fogja tartani ezeket a szabályokat. Mi van, ha nem? És mi van 2028-ig? Hát két évig éhen kopnak a gazdák, ha két évig elvesztik a piacaikat. A gazda okos ember. Ha egyszer nem tud megélni, veszteséget fog termelni magának. Ez lehetetlen állapot. Ott látjuk igazából a ravaszságot, hogy amikor javasoljuk a tükörklauzula effektust, hogy csak olyan termék kerülhessen az Európai Unió piacaira, ami ugyanolyan termelési körülmények között, ugyanolyan minőségi paraméterrel bír, mint az Európai Unióban előállított, azt nem engedik beleírni a szerződésbe. Itt bújik ki a szög a zsákból! Szerintem, ez az, ami ellen a leghatározottabban föl kell lépni, ezért van az, hogy a gazdák már a kiszivárgás hírére Európa minden országában tüntetést szerveztek, és ezért bízom abban, hogy ennek a költségvetésnek valóban a kukában lesz a vége, és nem eszerint kell majd élni az életünket 2028-tól.

Szőlőtermesztőktől, borosgazdáktól származó információink szerint nagyon nagy veszélyt jelent az amerikai sárga kabóca nevű kártevő megjelenése, amely a fitoplazma vírusával betegíti meg a szőlőtőkéket. Ennek a kártevőnek nincs természetes ellensége, és igazán jó permetszer sincs ellene. Ráadásul, aki meg akarja tartani a biominősítést, az nem is szórhat ki bármit. Tud az agrártárca erről a problémáról és tud tenni ellene?

De még mennyire, hogy tudunk, itt az újabb betegségkór, amivel küzdenünk kell. A mértéke akkora, hogy valóban a leghatározottabban föl kell lépni. Éppen kedden került a kezembe a somlói hegybírónak a körlevele, amelyik nagyon szigorú ellenőrzést ír elő, körbejárják az összes szőlőtermelőt, ellenőrzik, hogy mennyire van karbantartva és mennyire van gondozva a szőlője, ellenőrzik, hogy felütötte a fejét Somló-hegyen is ez a kór. Amelyik gazdánál gondatlanságot látnak, ott nagyon szigorú bírság van, és akár kényszerintézkedéseket is elrendelhet a hegybíró azért, hogy megakadályozza a fertőzés továbbterjedését. Hiszen Somlónak is az az egyik értéke, hogy ökológiai művelésű, vegyszerrel sem lehet sokat megoldani, pont ez a különlegessége és értéke. De tudom, hogy Badacsonyba is, Zalába délről jön fölfelé a kór, ez egyre nehezebb helyzetet eredményez a dél-balatoni borvidékeken is, erőteljesen küzdenünk kell emiatt. Az első feladat, szerintem az, hogy a szőlőtermesztőknek, borászoknak a figyelmét ráirányítsuk arra, hogy nem lehet elmenni mellette, azonnal ki kell vágni a tőkét. A minisztérium tervez egy olyan beavatkozást, amely a pótlást lehetővé teszi, telepítési támogatást adunk annak, aki megelőzési vagy védekezési célból kivágja a szőlő területét. Ezért mi hajlandók vagyunk egy újratelepítési támogatással segíteni őt, mert az a célunk, hogy megmentsük a magyar borvidéket, nehogy egy újabb olyan szőlővész söpörjön végig a magyar ágazaton, amilyent egyszer már megtapasztaltunk.

Nyilván, ha ki kell vágni a tőkéket, utána kell egy-két-három év, amíg az újratelepítés termőre tud fordulni, igaz?

Természetesen ez így van, de a fogyasztói ízlés is változik, tudnak alkalmazkodni, aki élni akar ezzel a lehetőséggel, annak ajánljuk figyelmébe, de az első lépés mindenképpen a megelőzés. Föl kell számolnunk azokat az ültetvényeket, amelyek nincsenek művelve. Bizony a Nemzeti Földügyi Központ tulajdonában is vannak olyan szőlőterületek, amelyek még nem kerültek gazdához, nem keltek el. Akár hagyatékból, akár kárpótlásból hozzánk került területek, amelyeknek sürgősen gazdát kell találni, mert aztán az lenne a legnagyobb szégyen, ha pont állami területről terjedne tovább a kabóca is, meg maga az egész kór, amit okoz. Ezért fölgyorsítjuk, előtérbe hozzuk ezeknek a szőlőterületeknek az értékesítését, hogy gondos gazdakézbe tudjuk adni ezeket a területeket. Megindul az az oktatói, tanácsadói folyamat, amely minden hegyközségi tagot fölhív arra, hogy sokkal nyitottabban járjon el, nyitott szemmel járjon el, ne próbálja meg elbagatellizálni az egészet, hanem ahogy meglátja, egyszerűen vágja ki ezt a tőkét, próbáljuk megfékezni a bajt, ahogy csak lehet. Egyébként a legjobb védekezés ellene a gondozott szőlő. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot, itt is pontosan az van, hogy a gazda szeme megóvja a szőlőtőkét a betegségtől.

Haladjunk tovább az istencsapások útvonalán! Fokozott ellenőrzéseket vezettek be – ezt néhány hete jelentette be – a határ menti térségekben különböző állatbetegségek miatt. Most éppen milyen kórságok miatt van erre szükség?

Van baj, és azt szoktam mondani, hogy a baj nem jár egyedül, hanem csőstül jön. Horvátországban nagyon komoly afrikai sertéspestis járvány van, és már nemcsak a vaddisznóállományban, hanem sajnos a határunk három-öt kilométeres sávján belül, a házi sertésállományban is. Ez azért veszélyes, mert a magyarok kedvenc nyaralóhelye Horvátország. Mindenki utazik, sok százezres, sőt milliós nagyságrendben hozzák-viszik a vírust, ami persze óriási kockázattal jár. Még csak nem is biztos, hogy a házi sertésállományunkba érkezik be, lehet, hogy a vaddisznóállományt fertőzi meg. A vaddisznó miatt, ha már közelebb hozzuk, és a dunántúli területeket zárlat alá kell vonni, nagy veszélybe kerülhet az exportunk. Ezért mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy fölhívjuk az utazók figyelmét is arra, hogy járványveszélyes területen járnak, s az élelmiszer-maradékkal rendkívüli módon lehet fertőzni. Az a bizonyos kolbász, szalámi, eldobva egy parkolóba, ha a vad fölszedi, máris fertőzésforrás lehet. De még nagyobb probléma, hogy Törökországban több mint száz olyan szarvasmarhatelep van, amelyik ragadós száj- és körömfájással érintett. Most vannak a nyári szabadságolások. A török vendégmunkások Németországból, mintegy hárommillióan, rajtunk keresztül térnek haza, és majd mennek vissza. A parkolóknak, a megállóhelyeknek a veszélyeztetettsége, tudjuk a szokásaikat, megáll a család kiül a padra, ott étkeznek, ott pihennek, óriási veszély. Arról tárgyalunk a közútkezelővel, hogy erre kiemelt figyelmet fordítsanak, olyan megelőző intézkedéseket hozzanak, amelyekkel az ott képződött szemetet külön gyűjtik, aztán zárt tartályban szállítsák el, hogy a fertőzés lehetőségét, az esélyét a minimálisra tudjuk csökkenteni. Ez egy nagyon nehéz időszak. Jönnek a költöző madarak! Hiszen délről érkeznek visszafelé a költöző madarak, és sajnos hozzák magukkal a madárinfluenza vírusát. Most hála Istennek, mentesek vagyunk a madárinfluenzától, de jön a szeptember-október, amikor érkeznek a költöző madarak, ahogy Tatán boldogan bejelentik, hogy megérkeztek a vadlibák a tatai tóra, egy hét, és máris bejelentjük, hogy Komárom térségében hol van a madárinfluenza. Sajnos, ez a velejárója, borzalmasan fájdalmas érzés, és az embernek a gyomra szorul össze, amikor ezekre gondol. Kezdődik elölről a küzdelem, aminek óriási anyagi vonzata is van, gazdasági kára is van. De ezt sem nézzük tétlenül. Kezdeményeztem az Európai Unió agrárminiszterei között és az Európai Unió állategészségügyi biztosánál is azt, hogy fontoljuk meg a vakcinázást, mert most már a madárinfluenza gyakorlatilag egész évben jelen van. Azt, hogy milliószámra kell a víziszárnyasokat mentesítésként leölnünk, mert nem fogadja el a világ a vakcinázást, gondoljuk újra. Az a nehéz benne, hogy vagy mindnyájan csináljuk, vagy senki nem csinálhatja. Arra teszek javaslatot, hogy indítsunk egy vakcinázási, megelőzési programot, kezdjük legalább a tenyészállatokkal, hiszen itt értékes genetikai vonalak mehetnek veszendőbe, a tojóállományt oltsuk be, hogy legalább azokat ne kelljen veszélyeztetettségnek kitenni. Erről kezdeményeztem tárgyalást. Az ügy elég jól halad, az ázsiai országok tartanak még ki amellett, hogy nem hajlandók vásárolni vakcinázott terméket, de azt gondolom, hogy meghirdethetjük azt a programot, hogy 4-5 éven keresztül indítsuk el a vakcinázási programot, csökkentsük le azt a kórokozó nyomást, azt a vírusnyomást, ami most jelen van, és majd utána tűzzük ki újra célul a mentességnek az elérését. Akkor járnánk, szerintem, helyes úton, mert most óriási gazdasági károkat idézünk elő. Csak a virológusok, és azt mondják, hogy ha vakcinázunk, akkor mutálódhat a vírus, és a madárról átterjedhet az emberre, ami megint egy beláthatatlan következményekkel járó járványt idézhet elő. Ezért vannak szakmai viták és a vírus és a vakcinázás lehetőségéről, hatásairól, de én azt gondolom, hogy nem úszhatjuk meg, mert gazdaságilag arra kalkulálni, hogy 30 százalékkal pluszban kell telepíteni, az egyszerűen nem megy, mert a madárinfluenza vírusa kockázatossá teszi az egész termelést.

Ragadós száj- és körömfájásról már sikerült kideríteni, hogy az hogyan került be Magyarországra?

Sajnos, nem. Ugyanúgy nem tudjuk, mint ahogyan Németországban sem tudták január 8-án, amikor bejelentették, hogy hogyan fertőződtek meg a bivalyok. Ráadásul az a furcsa benne, hogy mi nem is a német vírustörzset kaptuk el, a magyar másmilyen. Először Kisbajcson ütötte föl a fejét, onnantól gyönyörűen le lehet modellezni, hogy melyik telep fertőzte a másikat, Szlovákiába hogyan vitte át az állatorvos és hasonlók. A járványügyi nyomozás eredményessége alapján ezeket már tudjuk. De hogy hogy került oda az első? Ezt nem. És ez a legnehezebb kérdés, és ez a legtalálóbb, mert nagyon jó érzés volt túllenni rajta. Megbizonyosodni arról, hogy nincs új kitörés. De az embernek szorul a gyomra, hogy Istenem, vajon meddig? Újabb ötven évig, egy hónapig, öt évig, meddig nem jön elő újra?

Sótonyi Péter professzor, az Állatorvostudományi Egyetem rektora az Arénában azt mondta, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírusa tökéletesen alkalmas arra, hogy egy bioterrorista használja. Vizsgálták azt a lehetőséget, hogy szándékosan került-e be?

Vizsgáltuk. Voltak is ilyen jellegű információk, de nem voltak hivatalosak. Az a probléma, hogy azok, akiktől származtak ezek az információk, nem voltak hajlandók papírra vetni és hivatalossá tenni, hiszen nyilvánvaló, ha valaki ilyet leír, annak óriási következménye van. Ezért csak feltételezés és hipotézis van, mivel nincs észszerű ok, indok. Ezért a gyanúk egyre erősebbek és egyre inkább felerősödnek, de nem lehet hivatalosan kijelenteni, mert nincs megerősítve. Ha ezt valaki hivatalossá tenné, annak rendkívül súlyos nemzetközi következményei lennének.

Valahogyan védettebbé tudják tenni, az állattartó telepeket az olyan vírusok és az olyan típusú kórokozók ellen, mint például a ragadós száj- és körömfájás? Állattartó barátaimtól úgy tudom, hogy ettől alaposan elszoktak, nem számoltak ezzel, fél évszázada nem volt. Lehet a védekezésben kormányzati szerepvállalás?

Ötven éve nem volt ilyen. Ezért az emberi ösztön a védekezésre, bizony, lanyhult. Ha csak behunyjuk a szemünket, láthatjuk és felidézhetjük azokat a fertőtlenítő teknőket, vályúkat, ami a bejáratnál volt, abba a gaz nőtt, abban fertőtlenítő folyadék évtized óta nem volt, és lehetne sorolni ezeket. Amikor még tanultunk állathigiéniát vagy az állatbetegségek című tárgyat, akkor megvolt, hogy a kerítés vonalában mit kell építeni, a kerítésvonalán belül és a kerítésvonalon kívül minek kell lenni, milyen útvonalakat kell kialakítani. De elaludt a félelemérzet az előző ötven év alatt, és most ezt föl kell erősíteni. Amikor azt kértük a gazdáktól, hogy vezessenek belépési naplót, azt teljesen fölösleges hercehurcának, bürokratikus akadálynak tekintették. Most már kezdenek rájönni arra, hogy muszáj, hogy legyen kerítés, s az a kerítés jó legyen. Bizony ki kell alakítani úgy a tejátvevő helyet is, hogy az a kamion, amelyik három telepről gyűjtöget, ne hurcolja az esetleges fertőzést egyik telepről a másikra, be se jöjjön a telepre, hanem legyen egy kerítésen kívüli átvételi pont. De ugyanez a takarmányos kocsiknak a kérdése. Vagy gondoljunk bele, ami külön speciális eset, a körmölő brigádé. Az egy néhány főből összeverődött szakmai csapat, egyik telepről megy a másikra.

Dolgoztam ilyenben.

És mikor írták elő, hogy csak más ruhában, csak fertőtlenítés után dolgozhatnak? Ezeket nagyon szigorúan kell venni, mert azt látjuk, hogy egy-egy tenyészüsző, egy-egy jó genetikájú tehén ára egymillió vagy nyolcszázezer forint. Hatalmas összegekről beszélünk. És mivel itt koncentráltan, sok állat van jelen, ezer, kétezer, háromezer jószág egy helyen, milliárdos kár keletkezhet. Arról nem is beszélve, hogy akkor nincs meg a napi tejbevétel, és nincs semmilyen más. Ezért az éberség, a járvány elleni védekezés színvonalának javulnia kell az állattartók esetében is. A szabályok nem papírra valók, hanem az életben végrehajtásra, és most ezen a vonalon megyünk. Nyilván a kártalanítás kérdéskörében is, ezért is tettünk be egy plusz 50 millió forintos lehetőséget, segítséget az újrakezdőknek, hogy minden olyan hiányosságot, ami a járványvédekezéshez nekik kellene, azt ki tudják pótolni, ki tudják egészíteni, és azt ne a saját pénzéből tegyék meg, hanem ebből a kártalanítási, újrakezdési támogatásból.

Átfutottam az aktuális pályázataikat, ezekről mindenféleképpen szeretném, hogyha röviden beszélnénk. Állattartó telepek fejlesztése. Ez mennyi pénz, kik, mire használhatják föl?

Ez egy nagyon nagy sikerű, nagyon jó pályázatunk, hiszen 200 milliárd forintos kerettel hirdettük meg, két külön alapba. A kicsik számára 50 milliárdos kerettel, ami azt jelentette, hogy 200 millió forintos felső plafonnal pályázhattak, a nagyobb gazdák számára pedig mintegy 150 milliárd forinttal, ők 5 milliárdig pályázhattak. Összesen 850 milliárd forintot pályáztak. Ezt érzékelve úgy döntöttünk, hogy igyekszünk kielégíteni minden érvényes pályázatot, átcsoportosítjuk a forrásokat azért, mert azt gondoljuk, hogy ez az ÁTK-s pályázat, az állattenyésztési telepek korszerűsítésére szóló, ez a 21. század agráriumának az alapját képezi Magyarországon. Hiszen az utóbbi évtizedben elcsúsztak az arányok a növénytermesztés felé. Láttuk azonnal, hogy egy piacváltozásnál, például az ukrán hatás egyből tönkre tudja tenni a piacot. De hogyha az apáinktól tanult módszer szerint a gabonát bőrébe értékesítettük volna, akkor nem lettünk volna kitéve annak, hogy az ukrán búzaszem a magyar búzaszemmel versenyez. Tehát ezért az ÁTK-s pályázat nagyon fontos. Az egyik legfontosabb pályázatunk ebben a ciklusban az ÉLIP, az élelmiszeripari telepeknek, üzemeknek a pályázata. Ezt is 200 milliárd forinttal hirdettük meg, itt is 50 és 150 milliárdra bontottuk, kicsiknek és nagyobbaknak komplex beruházásra. Hatalmas túljelentkezés, mintegy 705 milliárdra érkezett igény, ami azt jelentette, hogy itt is szeretnénk átcsoportosítani és a lehető legtöbbet kielégíteni, hiszen a versenyképességben, a GDP növekedésben, a magyar gazdaság újraindításában az élelmiszeriparnak stratégiai szerepe van. Ráadásul az egészet az teszi lehetővé, hogy a magyar kormány, amikor a coviddal, a háborúval, az energiaválsággal, a szankciós politikával, a belső piac összeomlásával szembesült, hozott egy történelmi döntést. Mindennek ez az alapja. Azért kell nagyon büszkének lennünk, mert a magyar kormány az egyedüli az Európai Unióban, amelyik a kettős pillérhez, a vidékfejlesztéshez és a beruházáshoz a nemzeti társfinanszírozás mértékét maximális mértékűre, 80 százalékra emelte. Ezzel megháromszorozta a beruházásra fordítható forrásokat. Ezzel teszi lehetővé azt, hogy hét év alatt 21 évet menjünk előre, hogy be tudjuk hozni azokat a hátrányokat, amiket elszenvedtünk korábbi kormányok intézkedései miatt. Hiszen 1990-ben nem sikerült az élelmiszeripar privatizációja, bezárták, leépítették, visszatolták az agráriumot a nyersanyagtermelő szintre, ez a legkisebb jövedelmezőséget biztosítja. Az első uniós ciklus forrásainak a felhasználásakor egy szocialista-liberális kormány volt hatalmon. Ott nem a gazdaságfejlesztést tekintették alapnak, hanem a szociális támogatásokat. A lengyelek ekkor húztak el mellettünk, mert ők a gazdaságfejlesztésre tettek. Mi ezeket szeretnénk bepótolni. Az, hogy a magyar kormány, egyedüliként, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást tett hozzá, ez azt jelenti, hogy 100 euróból 80-at a nemzeti kormány ad, és csak 20-at az Európai Unió, az teszi lehetővé azt, hogy 2030-ra a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar az Európai Unió dobogósai közé, az élvonalba fog tartozni. Minden hátrányunkat le tudjuk dolgozni, és szerencsés fordulatok is vannak, mert Nyugat-Európában a különböző zöldmozgalmak, társadalmi aktivisták hatására az iparszerű mezőgazdaság, a nagyüzemi állattenyésztés lefelé épülőben van, ugyanakkor a fogyasztás mértéke pedig nő. Mi ezt a piaci szegmenst, ezt a piaci rést be fogjuk tudni tölteni, ez nagyon jó lehetőséget ad a gazdasági növekedéshez.

Ez egy jó végszó lenne, de nem fogom elengedni egy kicsit könnyedebb téma nélkül, ami azért nagyon fontos téma. Rábukkantam egy előterjesztésre, hogy módosítani akarják a Magyar Élelmiszerkönyv sörre vonatkozó előírásait. Mit fognak csinálni?

Fontos, hogy tudjuk, hogy mit is iszunk. Ha az sör, akkor abban van kukoricamaláta vagy nem. Ez egy nagyon-nagyon fontos kitétel, ezt szeretnénk szabályozni. Egyre inkább sajátossága most már a sörgyártóknak is, hogy hazai alapanyagot használnak. Presztízs, verseny, hogy a soproni sörgyár magyar árpát vásárol, magyar komlót vásárol. És jön a többi sörgyártó is, szeretnék ezt elérni. Ez nekünk is egy új szegmens. Nem véletlen, hogy elindult a magyar komlótermesztés. Ez egy új lehetőséget ad, mert szélesíti, színesíti a termékpalettát, kialakul egy termőtáj Kastélyosdombó környékén, és ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy ott, abban a régióban megélhetést adjon a gazdáknak. Adjuk a támogatást, azt szeretnénk, hogy a termeléstől a feldolgozásig minden meglegyen. Jön a forgalmazásnál is egy szabály, a kézműves söröknek adunk előnyt, hogy ne lehessen az, hogy a nagy multimárkák kiszorítják és uralják a piacot. A kereskedelem számára is kötelező lesz felületet biztosítani a kézműves termelőknek, pontosan ez a fogyasztók érdeke, hiszen ez helyi megélhetés, helyi gazdasági növekedés, ez mind magyar, ezek a kézművesek rendkívül jó élvezetet nyújtanak, hiszen itt aztán rengeteg kísérlet folyik, temérdek egyedi íz jelenik meg, amit szerintem érdemes kihasználni mindenkinek. És itt jön az a rácsodálkozás, ami egyébként minden magyar terméknél ott van, hogy akkor, amikor fogyasztjuk, és mondjuk, ha zöldségről, gyümölcsről beszélünk, ha szezonjában fogyasztjuk, akkor rájövünk arra, hogy Istenem, milyen finom. És hogy mennyi pénzt elpazarolunk azért, mert márciusban vagy februárban akarunk kajszibarackot enni, hogy sárgadinnyét akarunk enni karácsonykor, lemondunk arról az élvezetről, amit szezonban tudunk elérni, lemondunk arról, hogy a miénket fogyasszuk, lemondunk arról a minőségről, arról a biztonságról, amit a magyar termék jelent. Sokszor kapjuk a vádat, hogy itt, Magyarországon semmi nem terem meg, minden import. Pedig mindig ott van a polcon a magyar termék is. Csak az Európai Unió egyik előnye, ha szabad ilyet mondani, a szabad kereskedelem. Az áruk szabad forgalma. Az üzletek élnek a termékválasztás bővítésével, azzal, hogy sok helyről, sokfélék közül választhassunk. Ez egy érték, de el kell jussunk odáig, hogy tudatos vásárlók legyünk, hogy keressük a magyar terméket, mert abban nem csalódhatunk, az biztos minőség. Ráadásul nem csak arról szól, hogy most melyik doboz tejet veszem le, hanem ha azt a tejet veszem le, amit magyar termelő állított elő, akkor ott megélhetést, gazdasági növekedést tudok előidézni. Ráadásul a magyar terméknek is helye van külföldön, hiszen mindenből szinte dupla annyit állítunk elő. Nekünk, ha tudatos vásárlók vagyunk, olyan előnyünk van, amivel nem találkozik egyetlenegy más ország sem. Gondoljunk el, egy termék sok ezer kilométerről ideutazva, milyen minőséget, élvezetet képvisel. Ezzel szemben, amikor reggel megveszik a nagybani piacon, délután már ott van az áruházban, és én a kora esti órákban már haza is vihetem, és élvezhetem a magyar termelők munkáját. Kívánom, hogy ezt mindnyájan, minél többen élvezhessék.