Infostart.hu
eur:
386.63
usd:
331.96
bux:
120110.11
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Police.hu

Speciális bandához kerülhetett Novozánszky Fanni

Drogtól lehetett rosszul az egykori valóságshow-szereplő. Az eltűnt Novozánszky Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi vallomása szerint egy speciális banda vette át, majd tüntette el az alélt lányt, akit majd egy éve hiába keres a rendőrség.

A 24 éves fiatal nő tavaly novemberben tűnt el, holttestét azóta sem találják, a rendőrség pedig gyilkosság ügyében nyomoz. A gyanúsított egykori ügyvédje, Brodmann Péter a Borsnak számolt be volt védence vallomásáról.

„ László elmondta a rendőröknek, egy ismerőse azt kérte tőle, hogy Fannit vigye el és adja át olyanoknak, akik segíteni tudnak rajta, mert a lány rosszul van. László erre mentőt akart hívni, mire az ismerôs lebeszélte, mondván, ha a rosszullét miatt kórházba kerül, nyomozás indul, és kiderülhet, hogy tőle kapta a drogot Fanni. Az ismerős így meggyőzte Lászlót, aki nem akart bajt az illetőnek, és elvitte a Rákos-patakhoz haz alélt lányt” – mondta az egykori védő, aki szerint, miután a gyanúsított megállt a régi típusú, sötét BMW mellett, az anyósülésről egy magas, vékony hangú ember szállt ki, aki annyit kérdezett: Fanni az? Majd kivették a kocsiból a lányt, a vékony hangú férfi ekkor azt mondta: nemsokára jól leszel, Fanni! „Ezután mindenki visszaszállt az autóba, és ment a dolgára” – fogalmazott Brodmann Péter.

A lap kiemeli: az elmondottak egybevágnak azzal, amit a nő családját képviselő ügyvéd, Lichy József mondott korábban a Blikknek, egy volt rabra hivatkozva, aki a nyomozás vezetőjét is felhívta.

„A rab szerint a lány teste egy olyan társasághoz kerülhetett, akikről az a hír járja, ha kell, nyom nélkül eltüntetnek bárkit. Módszerük, hogy elégetik a holttestet”

– mondta akkor az ügyvéd.

A lap márciusban megjegyezte: Brodmann Pétert ügyvédként kizárták az ügyből, tanúként hallgatta meg a rendőrség egy, az autóban talált kötél miatt, és DNS-mintát is kellett adnia.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×