Infostart.hu
eur:
363.63
usd:
324.56
bux:
144219.25
2026. október 14. szerda Helén
Fesztiválozók a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2024. augusztus 22-én. A fesztivált augusztus 22. és 24. között rendezik meg a Balaton-parti településen.
Nyitókép: Fesztiválozók Zamárdiban 2024. augusztus 22-én. MTI/Vasvári Tamás

A Balatonnál megtalálták a versenyképességi tényezőt a területfejlesztési államtitkár szerint

A helyi elképzeléseket szem előtt tartva teremtünk értékeket, ezáltal növekszik a települések versenyképessége – fogalmazott szombaton a 17. szigligeti süllőfesztiválon a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Latorcai Csaba kiemelte: az itt élők és az ide látogatók szempontjait is figyelembe véve valósították meg a programot, úgy, hogy közben versenyelőnyhöz jusson a település.

Mint mondta, ez a cél a jelenleg formálódó Versenyképes járások program meghirdetésével is, amely összefogásra sarkallja a településeket.

Hozzátette: ugyanezt kívánják megvalósítani a gazdasági semlegesség programját alátámasztó 21 pontos akciótervvel is.

Ennek a célja, hogy minél hamarabb elérjük az 1000 eurós minimálbért és az egymillió forintos átlagjövedelmet, segítsük a helyi vállalkozásokat és valódi lakhatási feltételeket biztosítsunk.

Hangsúlyozta: a Balatont egyszerre kell fejleszteni, mint turisztikai térség és otthonossá tenni az itt élők számára.

”Szigliget megtalálta, hogy miben rejlik a versenyelőnye, mert a balatoni hal Magyarország számára valódi versenyképességi tényező”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az unió a balatoni halat elismerte, eredetvédetté tette.

Magyarország kormánya minden járásnak a tapolcaihoz hasonló együttműködési programot kínál a versenyképesség növelésére, ahhoz, hogy az ott élők szebben, jobban, boldogabban tudjanak élni – hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×