Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Gothenburg, Sweden - September 23, 2019: Rear view of Tesla model S trunk in Heden
Nyitókép: nrqemi/Getty Images

Hatalmasat fékezett a Tesla

Az első negyedévben 55 százalékkal csökkent a Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó negyedéves nyeresége a múlt év azonos időszakához képest, a részvény ára ugyanakkor több mint 10 százalékkal emelkedett a cégnek a megfizethetőbb modellek gyártásának felgyorsítására vonatkozó bejelentése után.

A Tesla adózott eredménye 1,1 milliárd dollárra csökkent az első három hónapban az egy évvel korábbi 2,51 milliárd dollárról. Eközben a bevétele 9 százalékkal, 23,33 milliárd dollárról 21,3 milliárd dollárra csökkent, amivel négy éve először jegyeztek fel esést. Az elemzői várakozások átlagában, 22,15 milliárd dolláros bevétel szerepelt

A Tesla a napokban közölte, hogy kiszállított járműveinek száma 386,8 ezer volt a negyedévben, ami 20,2 százalékkal marad el a tavalyi utolsó negyedévitől és 8,5 százalékkal az egy évvel korábbitól.

A kedvezőtlen negyedéves adatok ellenére erőteljesen, 11 százalékkal nőtt a Tesla részvényeinek ára a New York-i tőzsde keddi zárása utáni elektronikus kereskedésben Elon Musk vezérigazgató bejelentését követően, miszerint az új, megfizethetőbb járművek gyártása a jövő év második felében kezdődik, „ha nem az idei év végén”. További részleteket augusztusra ígért erről Elon Musk, aki most csak annyit mondott, hogy az új modellek ugyanazokon a gyártósorokon készülnek majd, mind a jelenlegiek.

Elon Musk elmondta még, hogy várakozása szerint a Tesla több járművet ad el az idén a tavalyi 1,8 milliónál.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×