Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Senior woman in the city
Nyitókép: Eva-Katalin/Getty Images

A GVH szerint az online árfigyelő élénkítette a piaci versenyt

Azt is közölték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által az idén kiszabott bírságok összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot.

Egyebek között az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer, az aktív versenyfelügyelet, a határozott fellépés a technológiai óriáscégekkel szemben, a családok és a sérülékeny fogyasztói csoportok kiemelt védelme, a harc az infláció ellen és a gyors fúziókontroll jellemezte a GVH szakmai tevékenységét 2023-ban.

A GVH által július elseje óta működtetett online Árfigyelő rendszer pedig hozzájárult a piaci verseny élénkítéséhez.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a 2023-as évet összegezve úgy fogalmazott: "a fair versenynek minden helyzetben van értelme. Így volt ez 2023-ban is, mely esztendő az infláció gyors letörésének az éveként vonul be a magyar gazdaság történelmébe. 2024 várhatóan a gazdasági növekedés helyreállításának az éve lesz, amikor szintén nagy jelentősége lesz a verseny védelmének.

A fair verseny megőrzéséhez kíván hozzájárulni a nemzeti versenyhatóság 2024-ben is a Magyar Compliance Akadémia elindításával,

mely egy beszélgetés-sorozat a gazdaság szereplőivel a jogszerűtlen magatartások megelőzésére és az edukációra helyezve a hangsúlyt".

A GVH panasz- és bejelentéskezelési rendszere keretében évek óta működteti az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert: 2023-ban 1300-nál is több panaszt és közel 100 bejelentést kezelt a nemzeti versenyhatóság. A hivatal 2023-ban is aktív versenyfelügyeleti tevékenységet végzett: az idén lezárult eljárásokban a GVH Versenytanácsa összesen több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, az elmarasztalt cégek pedig ezen felül - a versenyhatósági vizsgálatok eredményeként - mintegy 250 millió forintos kompenzációt vállaltak a fogyasztók felé.

Az idén is több kartell felszámolását fejezték be a versenyhatóság szakemberei, ilyen volt a több mint 300 millió forintos bírsággal zárult eljárás, amelyben az ország egészét érintő közúti kartellt tárt fel a szervezet. Például a budapesti menetrend szerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt közbeszerzés elnyerésére szerveződött, dunai hajós cégek között létrejött tiltott együttműködés feltárását is. Utóbbi ügyben a GVH Versenytanácsa a bírságcsökkentést is visszavonta, mert kiderült, hogy

a kartellező hajós cégek csak színlelték az együttműködést a versenyhatósággal.

2023-ban az összes bírságcsökkentés mértéke mintegy 827 millió forint volt. A GVH versenytanácsa pedig 2023-ban 89 ügyet zárt le, ami nagyságrendileg megegyezik a tavaly lezárt ügyek számával.

A szervezet 2023-ban is határozottan fellépett a technológiai óriásvállalatokkal szemben. Ennek egyik jó példája, hogy november végén lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során globális hatású eredményeket ért el. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, 2023 júliusában pedig eljárást indított a Microsofttal szemben.

Rigó Csaba Balázs márciusban javaslatot tett az online Árfigyelő rendszer létrehozására, amely július 1-jétől az árak összehasonlíthatóságával és erőteljes versenyélénkítő hatásával - a kormányzati és más intézkedések mellett - hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős mértékű csökkentéséhez, az infláció egyszámjegyűre történt leszorításához.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor túlmutatnak a háború keretein: az ukrán energiaszektor kihívásai fontos tanulságokkal szolgálnak minden ország számára, amely fel kíván készülni a háborúkhoz hasonló következményekkel járó egyéb válsághelyzetekre, például kibertámadásokra vagy szélsőséges időjárási eseményekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×