Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Pixabay

Majd két hónap szabadságot javasol az egyik párt, melyik lehet az?

Az LMP kifogásolja, hogy az életkor szerinti pótszabadságok száma negyvenöt éves kor felett már nem növekszik. A párt ezért kezdeményezi annak további növelését egészen a nyugdíjig, összesen tizenhat napra - mondta Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese.

Az ellenzéki politikus elmondta: a munka törvénykönyvének módosítását a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) kezdeményezésére dolgozták ki és nyújtották be az Országgyűlés elé.

Az LMP a "kizsigerelő munka alapú" társadalommal szemben kíván alternatívát nyújtani kezdeményezésével, hogy a többletmunkát végzők is megfelelően regenerálódhassanak.

A törvénymódosító javaslatuk értelmében

negyvenöt éves kor felett is háromévente nőne eggyel az életkor alapján járó pótszabadságok száma egészen 63 éves korig.

Így a húsznapos alapszabadság nem további tíz nappal, hanem összesen tizenhattal emelkedne a nyugdíjig - ismertette. (Arról nem szól a javaslat, hogy ezt a jelenlegi gazdasági helyzetben hogyan gazdálkodnák ki a munkáltatók.)

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×