Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.03
bux:
110405.74
2025. december 21. vasárnap Tamás

Elektromos járműveket fejleszt és gyárthat Magyarországon a KAMAZ

Az üzem a tervek szerint 2030-ra közel tízszeresére növelheti termelését.

Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet - erről írtak alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAMAZ vezetői.

Az ITM és a KAMAZ között tavaly nyáron kezdődött egyeztetés a kétoldalú együttműködés kialakítása céljából az elektromos járműipar területén. A tervezett kooperáció két lépcsőben valósulhat meg, az első ütem a közös kutatás-fejlesztésre fókuszál. A magyar fél a mérnöki csapatépítés támogatásával, az egyetemi és ipari partnerségek ösztönzésével, világszínvonalú tesztkörnyezet biztosításával segíti a munkát.

A magyarországi K+F központ 2024-re 130 szakembert foglalkoztathat

- írják a közleményben.

Hozzáteszik, a folytatásban következhet a gyártókapacitások kiépítése és felfuttatása, amelyhez a magyar partner javasol majd beruházási helyszínt. Legkorábban 2025-től állíthatnak itt elő az induláskor évi mintegy 32 ezer elektromos járművet. A magyarországi üzem a tervek szerint 2030-ra közel tízszeresére növelheti termelését. Az elképzelések valóra váltása érdekében vegyesvállalatot hozhatnak létre a felek.

A KAMAZ csoport Oroszország legnagyobb autóipari vállalata, a világon az első húszba tartozik a nehéz tehergépjárművek gyártásában. Csak teherautóból több mint hatvan modellt kínál, de egyebek mellett pótkocsikat, autóbuszokat, motorokat is készít. Termékei több mint 80 országban üzemelnek. A KAMAZ 2018-ban megkezdte az elektromos buszok sorozatgyártását is. A szándéknyilatkozatot a vállalatcsoport képviseletében Igor Povarazdnyjuk, a KAMA PSC főigazgatója írta alá - tájékoztatott az ITM.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: "A járműgyártás a hazai gazdasági növekedésben, ipari teljesítményben, foglalkoztatásban és kivitelben is meghatározó ágazat. Magyarország egyértelmű érdeke tehát, hogy a több szempontból korszakváltáson áteső szektor fenntartható jövőjét jelentő minden területen erősítse képességeit. A tiszta elektromos járművek fejlesztésében a ZalaZONE tesztpályával, előállításukban pedig az európai szinten élenjáró akkumulátor-gyártókapacitással fogunk pozíciót. A KAMAZ fél évszázados tapasztalattal bír az iparágban. Az együttműködésnek köszönhetően budapesti székhelyük jelentős elosztó központtá válhat az európai értékesítésben."

Címlapról ajánljuk
Gálik Zoltán Ukrajna támogatásáról: egy rendkívül bonyolult szerződés aláírása várható

Gálik Zoltán Ukrajna támogatásáról: egy rendkívül bonyolult szerződés aláírása várható

Ukrajna várható pénzügyi igénye körülbelül 130 milliárd euró három év alatt, ebből az EU 24 tagországa egy közös hitellel 90 milliárdot állna – ennek mikéntjéről is beszélt a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense. Gálik Zoltán erős szereplőnek látja az ügyben az EU-t. Téma volt még a műsorban a Mercosur-megállapodás ügye, valamint az unió 2028–2034-es költségvetésének több vitatott újdonsága, a V3-ak érdekérvényesítési pozíciója is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Vészjósló figyelmeztetés: visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a Föld klímarendszerében

Vészjósló figyelmeztetés: visszafordíthatatlan folyamatok indultak el a Föld klímarendszerében

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig ezen fogalmakkal kapcsolatos folyamatok óriási hatással lehetnek az emberiségre. Egy olyan kritikus küszöböt képzeljünk el az éghajlati rendszerben, amelynek átlépése után egy nagyobb térségben hirtelen, visszafordíthatatlan és akár önmagát erősítő változások indulnak el: például megváltozik a monszun India térségében vagy leáll a Golf-áramlat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×