Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Fehérbort iszik egy vendég egy pincészet teraszán a Veszprém megyei Csopakon 2020. július 21-én. Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyarországi Csopak, vagy Csopaki név alatt termelt borok felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Nyitás: ingyen kapják a közterületet a teraszokon kívül is a vendéglősök egy városban

Térítésmentesen biztosít újabb közterületeket a teraszukat megnyitó vendéglátóhelyeknek Kaposvár – mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester.

A politikussal a helyi Rádió Most készített interjút, amelyben Szita Károly hangsúlyozta: a vendéglősöknek nem kell fizetniük a teraszok használatáért, de az önkormányzata ezen felül azt is lehetővé teszi számukra, hogy ugyancsak bérleti díj nélkül asztalokat, székeket helyezzenek ki a kiépített teraszok mellé.

Feltétel viszont a közterülethasználat bejelentése, hiszen fontos, hogy a városban továbbra is rendezett körülmények legyenek – fogalmazott Szita Károly.

A településvezető emlékeztetett rá, hogy az önkormányzati ingatlanban üzemelő kaposvári vendéglátóhelyek a beltereire jelentős bérletidíj-kedvezményt kaptak a koronavírus miatt, e döntés hatálya ez év végéig fennmarad.

Szita Károly megjegyezte, hogy a kaposvári vendéglátóhelyek már készülnek a szombati nyitásra, hozzáláttak a teraszok takarításához, karbantartásához.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×