Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Los Angeles, 2017. november 17.A Tesla Motors által közreadott képen Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bemutatja az amerikai cég elektromos meghajtású kétüléses sportkabrioletjét, a Roadstert a Los Angeles-i tervezőközpontban 2017. november 16-án. (MTI//EPA/Tesla)
Nyitókép: MTI//EPA/Tesla

Szerdán bemutatják a Tesla új szuperakkumulátorát

Jön a Battery Day, a cégvezér, Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba, szerinte három-négy éven belül nagyszériás gyártásba kerülhetnek a hosszú életciklusú cellák.

Elon Musk úgy fogalmazott a közösségi oldalán, sok érdekes dologról rántja le a leplet. Hogy pontosan melyek lesznek ezek az izgalmas újdonságok, arról inkább csak találgatni lehet a virtuális bemutatóig, amelyet az éves részvényestalálkozó után tartanak meg – írja a hirado.hu.

Musk azt is kijelentette, hogy az elkövetkező három-négy évben valószínűleg tömegesen gyártanak majd kilogrammonként 400 wattórás akkumulátorokat. Összehasonlításképpen a Tesla 3-as modelljében használt akkumulátor kilogrammonként 260 wattóra körül mozog. Laikusok számára is érzékelhető, hogy ez komoly előrelépés lenne.

Az új technológia az elképzelések szerint lehetővé teszi, hogy az autók legalább 400 mérföldet megtegyenek egyetlen töltéssel, és az élettartamuk akár egymillió mérföldig is kitolható legyen. Ez 1,61 millió kilométeres élettartamot és körülbelül 643 kilométeres hatótávot jelenthet.

A Tesla titkos Roadrunner projektjéban házon belül állítanának elő akkumulátorcellákat a termelési mennyiség növelése és a költségek csökkentése érdekében. A cég egy létesítményt is épített erre a célra a fremonti gyár mellett. Várhatóan az új gyártórendszeren lesz a főhangsúly a Battery Dayen.

Az elektromos autók között úttörőnek számító Tesla, amely már az önvezető technológiában is a legmesszebb jutott, most az egymillió mérföldes akkumulátorokkal ismét nagyot léphet előre.

A cég papírjai is jól működnek, az idén már 400 százalékos emelkedésnél tart, de ennél monumentálisabb adat, hogy a tőzsdei bevezetése óta eltelt tíz évben 11 ezer százalék körüli a részvényárfolyam-növekedése.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×