Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Dolgozó a Thyssenkrupp német autóipari alkatrész- és alapanyag-beszállító cég jászfényszarui gyárában az avatás napján, 2018. március 2-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Munkahelyteremtő bértámogatási programot indított a kormány

Nyolcvanmilliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási programot indul, amellyel a tervek szerint 70 ezer ember munkába állását segítik – jelentették be az Innovációs és Technológiai Minisztérium online sajtótájékoztatóján.

Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: a 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól, a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása.

A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését

havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program

– emelte ki Bodó Sándor.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében induló, a munkahelyteremtést segítő program jó lehetőséget nyújt azokban a szektorokban, amelyeket a veszélyhelyzeti intézkedések hátrányosan érintettek és kénytelenek voltak munkavállalókat elbocsátani.

Bodó Sándor a részleteket ismertetve elmondta: jelenleg mintegy 160 ezren vannak azok az álláskeresők, akik álláskeresési járadékot vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapnak. Leginkább őket tekintik célcsoportnak, őket szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra, mert aktív tudással, ismeretekkel rendelkeznek, így alkalmasak arra, hogy gyorsan el tudjanak helyezkedni.

A továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt

a 9 hónap alatt elérheti a személyenkénti támogatás a nettó 1 millió forintot.

A kérelmeket a munkaadók hétfőtől nyújthatják be a területileg illetékes járási, vagy Budapesten a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályaira. Ezúttal is arra törekedtek, hogy a lehető legegyszerűbb módon, a legkisebb adminisztráció mellett lehessen benyújtani az igényeket – jelezte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A részletekről a munka.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ha nincs szükség hiánypótlásra, a hivatalok a kérvényeket 8 napon belül elbírálják, így az érintettek mielőbb hozzájuthatnak a támogatáshoz.

A kormány célja továbbra is az, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni, illetve minél több munkahelyet tudjon teremteni, legalább annyit, amennyit a koronavírus-járvány okozta helyzet elvett – hangsúlyozta Bodó Sándor.

György László a gazdaságvédelmi akcióterv eredményeit ismertetve kiemelte: a veszélyhelyzet bejelentése óta több mint 936 ezer aktív korú embernek segítettek abban, hogy minél előbb visszataláljanak a munkaerőpiacra, vagy megőrizzék foglalkoztatásukat. Ebbe beleszámítanak például a regisztrált álláskeresők, a Diákhitel pluszt igénylők, a munkahelyek megőrzését segítő programokban részt vevők – jelezte.

Munkahelyvédelmi bértámogatást

csaknem 90 ezer munkavállaló számára igényeltek a vállalkozások,

a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását csaknem 10 ezer munkavállalónak kérték. A versenyképesség-növelő támogatást igénylő vállalkozások több mint 77 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a múlt héten a kkv-nak meghirdetett high-tech és zöld pályázati konstrukció csaknem 60 ezer dolgozó munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá, a felnőttképzési programra egy hét alatt mintegy 40 ezren jelentkeztek. A különböző adó- és járulékkedvezmények 210 ezer munkavállalónak segítenek. A közfoglalkoztatásban 85 ezren vesznek részt, a keret 100 ezer fős, de szükség esetén bővíthető – említette példaként az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×