eur:
395.24
usd:
371.82
bux:
66207.57
2024. április 16. kedd Csongor
Varga Mihály pénzügyminiszter a 2019. évi központi költségvetés általános vitája előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 27-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Két fontos dolog már most kiolvasható 2021-ről

A Pénzügyminisztérium közzétette a 2021-es költségvetési tervezetet. A részletes számokat most még nem tudni, egyelőre csak az alapelveket rögzíti a tárca – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője. Csiki Gergely hozzátette, az viszont már most látszik, hogy büdzsé mozgásterét jövőre is a koronavírus-járvány határozza meg.

Részletek ugyan nem ismertek, két fontos alapelvet azonban ki lehet olvasni a Pénzügyminisztérium 2021-es tervezetéből. Egyfelől a kormány számításai szerint

a koronavírus-járvány jövőre is meghatározó lesz,

ennek negatív gazdasági hatásait pedig a költésgvetésben is kezelni kell. Valamint továbbra is fegyelmezett gazdálkodást ígér mindezek közepette, így a költségvetés „elszaladása” nem valószínűsíthető – vélekedett Csiki Gergely elemző az InfoRádiónak nyilatkozva.

Fontos változás az idei évhez képest, hogy a nemzeti foglalkoztatási alap elnevezése megváltozik, és a gazdaságvédelmi alap foglalkoztatási programjának lesz az előirányzata. Tehát az elkölönítettsége és különállósága megszűnik a foglalkoztatási alapnak, és a járvány hatásainak kezelését fogja elsődlegesen szolgálni – magyarázta a Portfolio munkatársa.

Menetrend

A büdzsé összeállításához a fejezetgazdák a hétfőig küldhették meg a Pénzügyminisztérium részére a dokumentumokat, majd ez alapján állítja össze a törvényjavaslat főkötetét a tárca. Ezt követően pedig, két hét múlva, várhatóan május 19-én nyújtja be a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Csiki Gergely megjegyezte, ezt megelőzően viszont már véleményezi a költségvetési tanács az eredeti tervezetet.

A szakértő arra is kitért, hogy mindamellett, hogy

a költségvetés korai elfogadása sok előnnyel jár, legalább ekkora kockázatai is lehetnek,

főként a mostani, gyorsan változó, koronavírus-jávány által terhelt időszakban és környezetben. Miután a következő fél évben, akár november–decemberig rengeteget változhat a világról alkotott kép, a makrogazdsági prognózisok, így a kormány terveit és előrejelzéseit is felülírhatja a valóság. De erre várhatóan gyorsan tudnak majd reagálni a következő hónapokban, akár rendeleti úton, hiszen nem tudni momentán, hogy mennyi ideig marad fenn a veszélyhelyzet miatti rendeleti szabályozás, amely erre lehetőséget biztosít – emelt ki az elemző, megismétlev: bár lényeges kockázatot jelent már most elfogadni a tervezetet és a költségvetést, de valószínűleg

nem lesznek annyira kőbe vésettek, hogy azt az év végéig a kormány ne tudná felülvizsgálni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×