Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.94
bux:
145978.11
2026. november 3. kedd Győző

Electrolux-leépítés: lép a kormány

A kormány segíti az elhelyezkedésben az Electrolux csoportos létszámleépítéssel érintett, a cég jászberényi gyárában dolgozó mintegy 800 munkavállalóját - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter arról beszélt: a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a gyors segítséget, már most 14 cég jelezte szándékát, hogy a munkavállalókat alkalmazná, ezt a kört tovább bővítik, hogy nagyobb portfólióból választhassanak az érintettek.

A két miniszter Jászberényben sajtótájékoztatón ismertette, hogy

a kormány nem hagyja magára az embereket, segíteni fog, hogy el tudjanak helyezkedni.

Varga Mihály hozzátette: a kormány szerda reggeli ülésén erről külön napirendi pontként is tárgyalt. Elmondta, a munka már ma reggel megkezdődött, a munkaügyi hivatal felmérte a város és a térség munkaerő szükségletét, tizennégy cég 920 állásigényt jelentett be.

Az Electrolux kedden jelentette be, hogy mintegy nyolcszáz embert bocsát el Jászberényben, mert a porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét külső partnerekhez szervezi ki 2020-tól.

Varga Mihály mint foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter közölte azt is, hogy az elmúlt években már kialakult a gyakorlata az ilyen típusú ügyek kezelésének.

Emlékeztetett, hogy hasonló csoportos leépítés volt Gyöngyösön, Gödöllőn, Szarvason is, és minden esetben sikerrel megoldották a problémákat. Aláhúzta, a lehetőségeket felmérve tesznek azonnali lépéseket azért, hogy a váltás minél hamarabb megtörténjen.

Szólt arról is, hogy a Jászság és Jászberény gazdasága erős. A városban több mint 3 ezer vállalkozás működik, így jó esély van arra, hogy egy összehangolt intézkedéssorozattal,

a kormány, az önkormányzat és a cégek együttműködésével lehetőséget találnak arra, hogy a létszámleépítéssel érintett emberek minél hamarabb el tudjanak helyezkedni.

Hozzátette, az eddig is alkalmazott módszerekkel - átképzéssel, munkaerő-közvetítéssel, különböző munkaügyi programokba való integrálással - segítenek majd az embereknek.

A munkaügyi, foglalkoztatási helyzet rendezésén túl törekednek arra is, hogy a térség gazdasága stabil megmaradjon - közölte.

Palkovics László elmondta, bár a létszámleépítés nem örömteli, jó hír, hogy a magyar gazdaság nagyon jó állapotban van, növekszik, és a magyar ipar is erősödik. Így bíznak abban, hogy a munkavállalók elhelyezkedése nem okoz gondot.

Közölte: az ITM kidolgozta a kisvállalati stratégiáját, amelyből több elem alkalmazható ilyen helyzetekre. Ha a munkavállalók például kisvállalatoknál helyezkednek majd el, akkor ehhez anyagi támogatást tudnak adni- jelezte.

Elképzelhető az is, hogy támogatják a munkavállalók vállalkozóvá válását - mondta.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×