Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára (k) és Berki Viola, a korábbi Mintakertprogram résztvevője az idei Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram kiírásáról tartott sajtótájékoztató előtt Magyargécen 2019. január 24-én.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Háztáji gazdálkodást tervezhetnek a legszegényebb családok

Január 31-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok és az egyházak a szociális földprogram pályázatára, amelynek segítségével hátrányos helyzetű családoknál honosítható meg újra a kertek megművelése és a háztáji állattartás.

Ebben az évben is meghirdette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szociális földprogram pályázatot.

"Nagy múltra tekint vissza, több mint húsz éves, 2010-ben megújítottuk, egyre hangsúlyosabbá tettük benne a családi, háztáji gazdálkodásnak a szerepét" - mondta el az InfoRádiónak Langerné Victor Katalin, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.

A program mozgatórugójáról szólva elmondta, a családok munka mellett is tudnak gazdálkodni, ez pedig bevételt, illetve megtakarítást is jelenthet mindazoknak, akiknek kertjük, telkük van.

"Elsősorban önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, egyházi szervezetek és szociális szövetkezetek jelentkezését várjuk, tehát nem a családok pályáznak"

- hangsúlyozta a helyettes államtitkár, mégpedig azért nem, mert muszáj, hogy legyenek olyan közvetítők, akik ismerik ezeket a családokat, segítenek nekik.

A felmérés alapján beadható igény kisállatra, palántára, minden olyanra, ami a zöldségtermesztéshez vagy az állattartáshoz szükséglet, például ólkészítés, takarmány.

Mérethatár nincs, az eszközökön, növényeken, állatokon kívül pedig mezőgazdasági szakember alkalmazására is lehet pályázni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×