Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay

Szerkezeti változás történhet a gazdaságban

Kevésbé lesz negatív a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus lezárásának gazdasági hatása, mint a korábbi ciklusé - mondta a jegybank igazgatója az InfoRádóban az újrainduló Párbeszéd a gazdaságról című magazinban.

A jelenleg is zajló 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus zárása nem okoz majd olyan mértékű ideiglenes visszaeséseket a gazdaságban, mint az előző ciklus utáni átmenet 2016-ban – közölte Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című műsorában.

Szemben az előző ciklussal, most nem az időszak végén, 2021-22-ben lesznek az igazán nagy kifizetések, hanem 2018-20-ban kifizetik a támogatások zömét. Gyakorlatilag minden pályázatot meghirdettek és ezek a projektek elindulhatnak. Ebből következően 20211-22-ben fokozatosabb csökkenésre számítunk, ezután ismét egy enyhe emelkedés következhet. Akkora lassulásra, mint amilyen 2016-ban volt, nem számítunk" - mondta Baksay Gergely.

A jegybank igazgatója szerint jelenleg kedvező konjunkturális helyzet van Magyarországon.

Az MNB képviselője egyetértett beszélgetőtársával, a Portfolió elemzőjével, aki szerint

a megfelelő gazdaságfejlesztési intézkedések segítik a gazdaság önálló növekedését.

A műsorban Weinhardt Attila elmondta: "ha nem útépítésekre szórjuk ki a pénzt, hanem a vállalatok innovációs és más olyan fejlesztéseire adjuk oda, amelyekből a vállalatok szintet tudnak lépni és hosszú távon működni tudnak, akkor bekövetkezhet egy szerkezeti változás és a gazdaság kínálati oldalának átrendeződése".

Az elemző hozzátette:

továbbra sem ismert, hogy a jövőben rendelkezésre álló európai uniós forrásokat pontosan milyen elosztási képlet alapján határozzák meg,

és hogy ebben mekkora súllyal szerepelnek majd a szociális, társadalmi dimenziók, vagy éppen a jogállamiság kérdése.

A teljes beszélgetést szerda este a Párbeszéd a gazdaságról című magazinban hallgathatják meg 19 órától. A korábbi adásokat itt megnézhetik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×