eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Mitnyan György: innovatívvá vált a Főtáv gondolkodása

Energetikai rekonstrukcióra is szükség lesz, ha megjelenik a távhő a belvárosban – jelezte a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. A vállalat nemcsak a technológiai megoldásokban, hanem az anyaghasználatban is törekszik a világszerte elterjedt módszerek felhasználására – mondta Mitnyan György.

A belvárosi lakástulajdonosok igénylik majd a felújításokat – fejtette ki Mitnyan György. „Jelentős részben évtizedes korú épületállományról beszélünk, a nyílászárók, a radiátorszelepek, az öntöttvas radiátorok nem nevezhetők korszerűnek, tehát egy nagy Budapest belvárosi energetikai rekonstrukciót maga után fog vonni a távhő megjelenése” – fogalmazott.

„A polgárok igényelni fogják, hogy ha már korszerű, hatékony energiát viszünk oda, akkor reményeik szerint egy korszerű, hatékony energiafogadó rendszer álljon rendelkezésükre”

– tette hozzá.

A Főtáv vezérigazgatója megjegyezte, hogy az energetikai tanácsadásban is tudnak segíteni. „Volt itt egy Okosház Program, ahol napelemmel bezárólag, radiátorszelep, nyílászárócserékben a Főtáv már segített rengeteg társasháznak” – emlékeztetett Mitnyan György, aki szerint ezeket a korábbi tevékenységeket fel tudják frissíteni.

Mitnyan György a korszerűsítési lehetőségekről is beszélt. A lakások jelentős részében az energetikai elosztó- és mérőrendszer évtizedekkel korábban kiépült. Nagyobb igény az okosház-technológiákra nincs – emelte ki.

„Az újépítésű lakásoknál már kifejezett igény az okosházmegoldás.

Hűtési technológiákban is gondolkodnunk kell” – hangsúlyozta. Mitnyan György hozzátette, hogy a Főtáv nyitott az új technológiákra.

Az innovatív megoldások finanszírozása bele kell, hogy férjen a fővárosi távhőárakba - mondta a Főtáv Zrt. vezérigazgatója. „A 4500 lakossági hőközpontot, amit üzemeltetünk, 2019 végéig egy egységes informatikai rendszerbe kapcsoljuk, ami azt fogja jelenteni, hogy egy diszpécser pultról szinte minden lakossági fogyasztónknál ki-be tudjuk kapcsolni azt a műszaki egységet, ami az alapvető hideg és meleg energiáját szolgáltatja” – tájékoztatott Mitnyan György, aki szerint ez jelzi, hogy a Főtáv Zrt. törekszik arra, hogy a legkorszerűbb technológiákat használja.

A vezérigazgató a Főtáv Zrt. Budapesten kívüli terveiről is beszélt. Pest megyében keresik azokat az önkormányzatokat, területeket, ahol szolgáltathatnak. „Innovatívvá vált a gondolkodásunk, mert nem csak szolgáltatást szeretnénk vinni, hanem a hőközpontgyártásban is Magyarországon az egyetlen olyan céget a Főtáv Zrt. üzemelteti – a Komfort nevű leánycégünket –, amelyik az uniós normáknak megfelelő hőközpontokat, hőelosztó rendszereket gyárt” – emelte ki. Mitnyán György hozzátette:

a társaság fővárosi diszpécserközpontja az ország bármely pontján képes lenne üzemeltetni távhőrendszereket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×