Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Ennek az újításnak biztosan sokan örülnek: jön a digitális próbafülke

Bemutatkozott Magyarországon, a XIV. Elektronikus Kereskedelem Konferencián a jövő próbafülkéje, amely a hagyományos vásárlási élményt ötvözi a digitális lehetőségekkel - ismertette az újdonságot a Magyar Idők.

Ismerős az a bosszúság, amikor a próbafülkében derül ki, hogy mégsem jó a kiválasztott méretű ruha, s a színe sem áll jól, aztán rohangálhatunk ki-be újabb ruhákat hurcolászva? A jövő próbafülkéje ebben lesz a segítségünkre, hiszen az ott elhelyezett, érintőképernyős készüléken keresztül a bolt személyzetétől kérhetünk segítséget, megadva, hogy milyen termékből, milyen méretben és színben szeretnénk próbálni. Ez a kérés - miként a Magyar Idők ismerteti - az eladóknál lévő okostelefonon jelenik meg.

A digitális próbafülke azonban csak egy része a kereskedelmet új alapokra helyező koncepciónak.

A próbafülkében elhelyezett érintőképernyős készüléket a már meglévő webshoppal összekötve ugyanis újfajta lehetőségek nyílnak meg a vásárlók és a kereskedők számára: a digitalizált próbafülkében például az adott ruhadarabhoz illő kiegészítőket kínál a rendszer.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×