eur:
387.89
usd:
361.46
bux:
68888.65
2024. május 9. csütörtök Gergely

Rétvári: öt év alatt több mint tízmilliárd maradt a betegek zsebében

A gyógyszerkasszában 2011-től alkalmazott vaklicites rendszer már tízmilliárd forintnál is többet hagyott a betegek zsebében. Az utóbbi két évben is 760 gyógyszer ára csökkent - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.

Az államtitkár kiemelte: a kormány 2010 óta kiemelten kezeli a betegek gyógyszerterheinek mérséklését, és a bevezetett intézkedések hatásaként a betegterhek minden évben csökkentek.

Felidézte, hogy a szocialista-liberális kormányok lépéseinek következményeként 2002 és 2010 között a támogatott gyógyszerkörben a betegterhek 60 milliárd forinttal emelkedtek. A szocialista kormányzat 8 év alatt a támogatási kulcsot a 90 százalékosról 80 százalékosra, a 70 százalékosról 55 százalékosra, az 50 százalékosról pedig 25 százalékosra csökkentette.

Rétvári Bence megjegyezte, a 2010 előtti idők üzleti szemléletével ellentétben a jelenlegi kormány a lakosság érdekeit tartja szem előtt.

Kifejtette: 2014-ben 311 termék ára csökkent 9,7 százalékkal, 2015-ben pedig újabb 390 termék ára mérséklődött, szintén 9,7 százalékkal. A legutóbb 2016. április 1-jével csökkent 59 gyógyszer ára, átlagosan 13,6 százalékkal.

Az idei árcsökkentés során mintegy 50 százalékkal lett alacsonyabb a reflux betegséget kezelő egyik készítmény ára. További jelentős mértékű árcsökkenés figyelhető meg a skizofrénia és a bipoláris zavarok, valamint az epilepszia kezelésére szolgáló készítmények körében. Emellett az asztma, a COPD (krónikus légúti betegség), a szív- és érrendszeri betegségek kezelését elősegítő egyes gyógyszerek ára is mérséklődött idén. Míg 2010-ben a különböző koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek átlagára még 2200 forint volt, addig ma már csak 600 forintot kell fizetniük a betegeknek - tette hozzá.

Az államtitkár rámutatott: az úgynevezett vaklicitnek köszönhetően alakulhattak ki ezek a lényegesen kedvezőbb árak. A vaklicit lényege, hogy a kormányzat 2011 óta félévente versenyt hirdet azon gyógyszerek között, amelyekről a magyar gyógyszerészeti hatóság megállapította, hogy az eredetivel megegyező hatású, biztonságos készítmények. A gyártók egymással versenyezve, de egymás árait nem ismerve árcsökkentést nyújthatnak be készítményeikre.

A rendszer igen jelentős eredményeket hozott a bevezetése óta. A vaklicitnek köszönhetően 2012-ben 7,5 milliárd forintot takaríthattak meg a betegek, 2013-ban további 2,2 milliárd forinttal kellett kevesebbet fizetniük a gyógyszereikért. 2014-ben újabb további mintegy 2 milliárd forinttal apadtak az árak. A vaklicit a bevezetését követő években összesen 11,7 milliárd forintos megtakarítást jelentett a betegeknek - közölte Rétvári Bence.

Címlapról ajánljuk
Feloszlatták a palesztinbarát tábort Bécs leghíresebb egyetemén

Lépett az osztrák rendőrség
Feloszlatták a palesztinbarát tábort Bécs leghíresebb egyetemén

Az amerikai egyetemi tüntetések mintájára tartottak palesztinbarát megmozdulásokat több európai ország, köztük Ausztria egyetemein. Aktivisták hétfőn kontinens egyik legrégebbi egyetemének számító bécsi egyetem (Universität Wien) udvarán létesítettek palesztinbarát tiltakozó tábort, amelyet a rendőrség csütörtökre virradó éjjel feloszlatott.

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×