Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A bíróság igazat adott a Közbeszerzési Döntőbizottságnak a 3-as metrókocsik felújítása ügyében

A bíróság ítélete szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság 3-as metrókocsik felújítása ügyében hozott határozata minden tekintetben törvényes, jogilag és műszaki szempontok szerint is megalapozott volt, így a BKV jogszerűen kötötte meg a nyertes ajánlattevővel a közbeszerzési eljárást lezáró szerződést - tudatta a Közbeszerzési Hatóság az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 23-án kihirdetett ítéletében elutasította a Skinest Rail AS keresetét, amelyben a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati kérelmét elutasító határozatának a felülvizsgálatát kérte.

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) még 2014. november 21-én tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított Budapest M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítésével egybekötött felújítása és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítása tárgyban. A közbeszerzést lezáró döntés nyomán a BKV a Metrowagonmash Nyrt.-t (MWM) hirdette ki nyertesnek, a Skinest Rail AS ajánlatát érvénytelenné nyilvánította.

Az eljárást lezáró döntés ellen a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, melyben kifogásolta az ajánlatkérő ajánlatát érvénytelenné nyilvánító döntését, valamint a nyertes ajánlattevő ajánlatának műszaki megfelelőségét.

A BKV a megindult jogorvoslati eljárást követően kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottság részére a szerződés megkötésének engedélyezése iránt, melyet a döntőbizottság engedélyezett.

Ezt követően a döntőbizottság a Skinest Rail As jogorvoslati kérelmének minden elemét alaposan megvizsgálta és arra a megállapításra jutott, hogy a BKV az egész közbeszerzési eljárása során jogszerűen járt el, tehát a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelme alaptalan volt.

Ennek a határozatnak a bírósági felülvizsgálatát kérte a Skinest Rail AS, melyet a bíróság elutasított, és egyben igazat adott a Közbeszerzési Döntőbizottságnak - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×