"Körülbelül 30 százalékkal magasabb a novemberi forgalom, mint az első tízhavi átlag. Az igazi boom decemberben van. Az akkori forgalom körülbelül négyszerese még a novemberinek is. Az utolsó két hétben a vásárlók a könyvesboltok felé is indulnak, így tehát nagyjából a forgalom 25 százaléka a következő pár hétben fog lebonyolódni" - mondta a Libri-Shopline társ-vezérigazgatója.
Kovács Péter elmondta, hogy többen is vannak a vásárlók és többet is költenek.
"Decemberben a kosárérték, az az átlagos érték, amit egy vásárló elkölt a könyvesboltban, valamivel magasabb, mint az év többi részében. Az éves átlag 4-5 ezer forint, ami ilyenkor 20-30 százalékkal is felmegy. Ilyenkor a drágább könyvek is jobban fogynak, mint az év többi részében."
A könyvkiadók úgy időzítik a kiadásaikat, hogy az ütős, nagyon várt köteteiket ősszel jelentetik meg, hogy karácsonyra ezeket vegyék a vásárlók, mert akkor mindent megveszünk - hangsúlyozta a Libri-Shopline társ-vezérigazgatója.
"Egy évben a szabadforgalmú könyvpiacon hétezer könyv jelenik meg Magyarországon, ennek legalább az egyharmada ilyenkor, az év utolsó pár hónapjában. Több ezer kötetből választhatnak tehát a vásárlók. Szerteágazó is, hogy mit vesznek, ilyenkor a gyerekkönyvek, a szórakoztató irodalom, a gasztro és a pszichológiai könyvek is jól fogynak, nehéz kiemelni egyet."
A Libri-Shopline főleg könyvben erős, de a játékok és a műszaki cikkek forgalma is jelentősen megugrik decemberben. Az üzletekben és a logisztikai központban is ilyenkor nagyobb létszámmal, több kasszával, hosszabb nyitva tartással dolgoznak - jelezte a társ-vezérigazgató.
"Úgy látjuk az első tíz-tizenegy hónap forgalma alapján könyvben és a nem könyves üzletágainkban is a minimum az 5-6, de nem ritka akár a 10-15 százalékos bővülés sem. Optimisták vagyunk a decembert illetően is, úgy látjuk, hogy nincs semmi olyan körülmény, ami visszavetné ezt a lendületet, összességében is úgy gondoljuk, jó évet fogunk zárni" - bizakodott Kovács Péter.
Hanganyag: Panulin Ildikó





