Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

A cél, hogy a minimálbér elérje a létminimumot

Érje el a létminimumot a minimálbér, mert jelenleg mintegy 20 ezer forint különbség van, ez a munkavállalói oldal álláspontja az ezévi minimálbér-egyeztetéseken - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Kordás László bízik abban, hogy ha nem is most egy év, de mondjuk 3 év alatt növekedhet ilyen arányban a legkisebb bér. A téma a szerdai kormányülésen is szerepel majd.

Nemcsak hogy megjelent már Magyarországon a dolgozói szegénység, de folyamatosan növekszik is - derül ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség által készített felmérésből. Ez azt jelenti, hogy növekszik a középrétegektől való lecsúszás, az elszegényedés felé haladás - ismertette a szövetség elnöke.

Ezért bárfelzárkóztatásra van szükség Magyarországon. Olyan bérprogramot kell indítani, ami az alacsony keresetűek jövedelmét megnöveli, és ezáltal segítve a belső kereslet élénkülését, hozzájárul a gazdasági növekedéshez - hangsúlyozta Kordás László.

Elmondta: elfogadjuk azt a véleményt, ami szerint ennek a terheit nem viselheti önmagában csak a munkaadói szféra. Nyilvánvalóan ezért kezdeményeztük azt, hogy egy háromoldalú megállapodásban - ami több évre szól - kellene rendezni az ügyet.

Meg kell beszélni, hogy a kormányzati-munkáltatói oldal és természetesen a munkavállalói oldal milyen áldozatokat tud azért vállalni, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak - még akkor is, ha minimálbéren vannak foglalkoztatva - bérének nettó értéke elérje a KSH által számított egyfős egykeresős családmodellre vetített létminimum értékét. Ez ma számokra lefordítva: a minimálbér nettó értéke 68700 forint, míg az egyfős egykeresős létminimum 88 ezer forint körül van - hívta fel a figyelmet a szövetség elnöke.

Gyakorlatilag húszezer forint különbség van a kettő között. Ezt egy lépcsőben nyilvánvalóan nem lehet megoldani. Ezért gondolunk arra, hogy egy három évre szóló bérfelzárkóztatási programot kellene indítani, ahol a kormány akár adókedvezményekkel tudja segíteni a munkáltatókat, a munkáltatók pedig természetesen egy hatékonyabb munkaszervezéssel vagy új piacok keresésével ki tudják termelni ennek a bérnek a szükséges fedezetét - ismertette.

Határozottabb, bátrabb lépésre van véleményünk szerint szükség. Mert az, hogy a személyi jövedelemadóban egy százalékpontos csökkenés történik, azt gondolom, hogy érezhető emelkedés a rendelkezésre álló jövedelmek tekintetében nem hoz - fogalmazott.

Hozzátetszem, hogy egyébként ha ennek a rétegnek a rendelkezésre álló jövedelme nő, akkor ennek az eredményeit várhatóan a kisvállalkozások fogják élvezni. Ráadásul az állam sem járna rosszul, hiszen így a belföldi kereslet növekszik, és a 27 százalékos áfával a bevétele növekedne. Így azt, amit ki kellene fizetni a bérnövekedéssel a közszférában, a megnövekedett áfa-bevétel miatt kompenzálásra is kerülne részben - véli Kordás László.

Ezért tekintünk nagy reményekkel a december 2-ai kormányülés elé. Reményeink szerint a kormányzat részt vesz a bérfelzárkóztatási programban, és várhatóan elindul egy felfelé növekvő bérspirál, ami jót tesz a gazdaságnak, jót tesz az embereknek, és végső soron jót tesz mindenkinek - hangsúlyozta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×