A válság utáni jegybanki szerepekről és feladatokról tanácskoztak a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Közgazdasági Társaság közös rendezvényén regionális jegybanki vezetők és bankárok.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke angolul tartott bevezetőjében felidézte, hogy a 2008-as pénzügyi válság sok mindent megváltoztatott a bankszektorban, mind a jegybankok, mind a kereskedelmi bankok, de még az ügyfelek is változtattak magatartásukon, új törvények, új szabályozás volt szükséges, minden szereplő, legyen az állam, jegybank, vagy kereskedelmi bank egy kicsit másképpen, unortodox módon viselkedett.
Matolcsy György szerint azonban most, hogy már túl vagyunk a válságon, és pozitív folyamatok zajlanak, szükség van ismét arra, hogy a normális üzemmódba térjen vissza minden szereplő.
"A normál üzemmód azt jelenti, hogy vissza kell térni a hagyományos megoldásokhoz, szerephez, de bizonyos unortodox módszereket is meg kell őrizni."
A jegybankelnök szerint a fő banki szereplők a kereskedelmi bankok lesznek a jövőben, amelyeknek aktív szerepet kell betölteni a gazdaságban, azaz hitelezniük kell és beruházási projekteket finanszírozniuk, a kormányzatoknak és a jegybankoknak pedig ezt szilárd szabályozói rendszerrel kell támogatni.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








