Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

NGM: 914,9 milliárd forint volt az első nyolchavi hiány

Az államháztartás központi alrendszerének augusztusi hiánya 20,8 milliárd forint volt, az első nyolchavi deficit pedig 914,9 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az előzetes adatokat.

A 2014. január-augusztusi hiány 858,8 milliárd forintot tett ki. Az NGM kiemeli, hogy a két év azonos időszaka közötti különbség elsősorban az uniós források eltérő alakulása miatt jelentkezik. A fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételei mintegy 370 milliárd forinttal maradtak el az előző évi bevételektől.

E mögött az évenként változó elszámolások különbsége, másrészt pedig az Európai Bizottság által vizsgálat alá vont és egyeztetés alatt lévő tételek húzódnak meg, mely utóbbiak a pénzforgalomban később realizálódnak. Ez azonban az uniós módszertan szerinti egyenleget nem befolyásolja, hiszen az év végéig esetlegesen meg nem érkező, de a bizottságtól jogosan igényelt összegek bevételként elszámolhatóak - hívja fel a figyelmet a tárca.

Az európai uniós módszertan szerinti hiánycél 2015-re változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka, amely - figyelembe véve a bevételek és kiadások éven belüli eloszlását, valamint az augusztus végi tényadatokat - továbbra is tartható - olvasható a közleményben.

Idén júniusban a parlament 15 milliárd forinttal, 892,4 milliárd forintra megemelte az idei államháztartási deficitet, így az első nyolchavi hiány 2,5 százalékkal magasabb az egész évre vártnál.

Az idei első nyolchavi hiányon belül a központi költségvetés 980,2 milliárd forintos deficittel, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 33,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 31,6 milliárd forintos többlettel zártak.

A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai közel 130 milliárd forinttal haladták meg az előző évi összegeket, ami a felfutó kifizetéseknek köszönhető. Az előző év azonos időszakához képest lényegesen (mintegy 450 milliárd forinttal) magasabban alakultak viszont a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a jövedéki adóból, a személyi jövedelemadóból, valamint a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból származó bevételek.

Tavaly augusztusban az államháztartási deficit az idei azonos időszakinál alacsonyabb, 7,4 milliárd forint volt. Ennek az az egyik oka, hogy a Magyar Államkincstár a zökkenőmentes iskolakezdés érdekében az idén már augusztus végén átutalta a szeptemberi családtámogatások, valamint a fogyatékossági támogatás és a megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítésének kifizetéséhez szükséges összegeket. Ez összesen 34,5 milliárd forintot jelentett, amely megemelte az augusztusi kiadásokat, ugyanakkor a szeptemberiben már nem jelenik meg.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×