Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Együttműködik a Takarékbank és az állattenyésztők szövetsége

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége és a TakarékBank Zrt. között létrejött Együttműködési Megállapodás célja, hogy a felek az állattartók igényeinek még inkább megfelelő, komplex szolgáltatási palettát alakítsanak ki. A kis üzemméretek finanszírozásában különleges szakértelemmel rendelkező takarékszövetkezeti szektor tapasztalataira építve folyamatosan fejleszti termékkínálatát, mindinkább bekapcsolódva a nagyobb üzemek fejlesztéseibe is - tudatta a TakarékBank közleményében.

A magyarországi állattenyésztés túljutott a mélyponton; a következő években a támogatások jelentős emelkedésére, ennél fogva az ágazatba érkező beruházások valamint a hiteligények bővülésére lehet számítani - a takarékszövetkezetek pedig tudatosan készülnek erre - áll a közleményben.

"A takarékszövetkezeti integráció hagyományos stratégiai partnere a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak. Az állattartók a magyar állattenyésztés fejlesztése, helyzetének javítása érdekében a mostani pénzügyi-kifizetési ciklusban is számíthatnak a takarékszövetkezetekre" - fogalmazott Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgatója.

A korábban a növénytermesztést preferáló mezőgazdasági támogatási rendszer tavaly júliusban bejelentett átalakítása határozottan kedvez az állattenyésztőknek: mind a vidékfejlesztési, mind a közvetlen támogatások kiemelten kezelik az állattenyésztést - fejtette ki Fórián Zoltán, a Takarékbank Agrár Központjának vezető agrárszakértője a megállapodás aláírása kapcsán.

Az állattartást nagy beruházás-igényű és folyamatosan magas forrásigényű szektorok alkotják, ahol állandó fejlesztésre, a világszínvonalú genetika, technológia és szakértelem alkalmazására van szükség. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a kormányzati erőfeszítések akkor fognak fenntartható fejlődéshez vezetni, amennyiben mind több állattartó felismeri, hogy a világpiaci versenyben kell részt vennie akkor is, ha termékét itthon adja el.

A Takarékbank Agrár Központjának előrejelzése szerint a mezőgazdasági kibocsátás szerkezete a stratégiailag kiemelt szektorok - állatok és állati termékek, kertészeti termékek irányában változik. Az állattenyésztés aránya a mezőgazdaság termelési értékében az évtized végére a jelenlegi 35 százalékról 37-38 százalékra nőhet, amiben a kiemelt stratégiai státusznak, a támogatásoknak, a piacok további fehéredésének, valamint a hazai és nemzetközi kereslet bővülésének lesz a legfontosabb szerepe - zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×