Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Növekedés helyett csökkent a japán GDP

A várt növekedés helyett csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Japánban a harmadik negyedévben, így a világ harmadik legnagyobb gazdasága technikai recesszióba süllyedt.

Július-szeptemberben éves összevetésben 1,6, az előző negyedévhez képest pedig 0,4 százalékkal esett vissza a japán gazdaság teljesítménye. Elemzők 2,1, illetve 0,5 százalékos növekedésre számítottak. A második egyedévben éves összehasonlításban 7,3, az előző negyedévhez képest pedig 1,8 százalékkal csökkent a GDP, a legnagyobb mértékben a 2011. márciusi nagy földrengést és szökőárt követően.

A rossz GDP-adat következményeként Abe Sindzó miniszterelnök minden bizonnyal az általános forgalmi adó (áfa) jövő évi emelésének elhalasztása mellett dönt, valamint feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki decemberre. Normális esetben Japánban legközelebb 2016-ban lenne parlamenti választás.

Az idei év még jól kezdődött. A tavalyi 1,5 százalékos növekedést követően az első negyedévben 1,6 százalékkal bővült gazdaság, leginkább annak köszönhetően, hogy mielőtt az áfakulcsot 5 százalékról 8 százalékra emelték márciusban, a lakosságon kitört a vásárlási láz. Azóta viszont csak nézegetik a kirakatokat: stagnáló jövedelmek mellett a háztartások fogyasztása, amely a gazdaság 60 százalékáért felelős, az elemzők által várt 0,8 százalék helyett mindössze 0,4 százalékkal növekedett a harmadik negyedévben.

Japán 2012 végén, Abe Sindzó hatalomra lépése előtt jutott ki a recesszióból. Az új miniszterelnök által meghirdetett ambiciózus gazdaságpolitikát dicsérték külföldön és népszerű volt belföldön is. Az áfaemelés azonban visszavetette a jól induló gazdasági növekedést és a defláció elleni küzdelmet is.

Amari Akira, a gazdaság élénkítéséért, a társadalombiztosítás és az adózás teljes reformjáért felelős miniszter azonnal védelmébe vette a miniszterelnök gazdaságpolitikáját.

"Ez nem kudarc. Az élénkülés folytatódik, nem összegezhetjük ezeket a számokat egyszerűen recesszióként" - mondta a miniszter, emlékeztetve, hogy az év első kilenc hónapját tekintve 0,5 százalékkal bővült a GDP 2013 azonos időszakához képest.

Honda Ecuro, a miniszterelnök egyik tanácsadója a Wall Street Journalnak adott nyilatkozatában sokkolónak nevezte a friss GDP-adatokat, és úgy vélte, hogy mindenképpen "ellenintézkedéseket kell tenni" mintegy 3 ezer milliárd jen (20 milliárd euró) értékben, felkészülve a majdani, 2017 áprilisára halasztandó áfaemelésre.

Abe Sindzó hétfőn tért haza az ausztráliai Brisbane városból, ahol részt vett a G20-csoport csúcsértekezletén. A szakértőkkel való egyeztetés után várhatóan már kedden bejelenti döntését. Valós ellenzék hiányában a Liberális Demokrata Párt választási győzelme biztosnak látszik, így a viszonylag népszerű Abe Sindzónak egy újabb teljes ciklus rendelkezésére állna, hogy megvalósítsa elképzeléseit.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×