Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Milliárdok jutnak az árvízvédelem fejlesztésére

Mintegy 300 milliárd forintot fordít árvízvédelmi fejlesztésre Magyarország 2020-ig - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Tunyogmatolcson, ahol átadta a 17 milliárd forintért épült Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentő tározót.

Seszták Miklós az avatáson hangsúlyozta, hogy a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban is kiemelt feladat az élet- és vagyonbiztonságot növelő beruházások folytatása, hiszen az ország területének 23 százalékát fenyegetik árvizek.

Hozzátette: a következő fejlesztés is a leginkább veszélyeztetett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valósul meg, a beregi térségben Gulács és Jánd körzetében épül majd újabb árapasztó tározó.

Kozma Péter, a szabolcsi kormányhivatal vezetője az átadáson kiemelte, hogy a térségben a legutóbbi fél évszázad alatt kétszer is pusztított árvíz, 1970. májusában a Tisza-Szamos közben, 2001. márciusában pedig a Tisza beregi öblözetében.

Azóta, de különösen a 13 évvel ezelőtti tarpai tiszai gátszakadás után, jelentős árvízvédelmi fejlesztések indultak a térségben, megemelték, megerősítették a gátakat, majd megépült az első árvízszint-csökkentő tározó, amit a beregi követ.

Épült 2008-ban egy árapasztó a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd térségében is, így a Szamos-Kraszna-közi, valamint majd a beregi árvízvédelmi műtárgy elkészülte után, döntően védve lesz a régió a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr áradásaitól.

Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Szamos-Kraszna-közi tározóról elmondta: az 51 négyzetkilométeres felületű, 126 millió köbméter víz befogadására alkalmas műtárgyat Mátészalka, Kocsord, Győrtelek, Tunyogmatolcs, Szamoskér, Szamosszeg, Nagydobos és Ópályi között alakították ki.

A Tunyogmatolcs közelében található vízbeeresztő létesítmény méretei rekordnak számítanak hazai viszonylatban, hiszen 277 méter hosszú, 118 méter széles, és 12 nyílása van.

A tározó szükség esetén a Szamoson 60-80, a Tiszán, a Szamos torkolatánál Vásárosnamény alatt 30-40, míg a távolabbi Tokajnál 15-20 centiméterrel csökkentheti majd az árhullámok magasságát.

A 17 milliárd forint értékű árvízvédelmi műtárgy építése során 21 ezer köbméter betont, 2560 tonna betonacélt használtak fel. Mintegy 1,5 millió köbméter földet mozgattak meg, továbbá 21 kilométer új töltés is épült, 17 kilométer hosszban pedig a meglévő gátakat emelték, erősítették meg.

A munkálatok 2011-ben a régészeti feltárással kezdődtek, 2012-ben indultak a nagy tömegű földmozgatások, s a kivitelezők, a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Zrt., a szolnoki KÖTIVIZÉP'B Kft., és a budapesti Közgép Zrt. által alakított konzorcium, határidőn belül készült el az ország eddigi legnagyobb árvízvédelmi létesítményével.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×