Varga Mihály szerint az ilyen fejlesztések azt jelzik, hogy a kormány által megszabott gazdaságpolitikai keretek hatékonyan elősegítik az új beruházások létrejöttét. A vállalkozási környezet javítását célzó kormányzati lépések lehetővé tették a kis- és közepes vállalkozások fejlődését - szögezte le a miniszter.
Az ISO Kft. Szentendre ipari fejlesztési övezetében 1800 négyzetméteres gyártócsarnokot, és 700 négyzetméteres irodát és bemutatótermet létesített mintegy 400 millió forintos beruházással.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól






