Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Itt él a legtöbb dollármilliárdos

Rekordszintet ért el 2014-ben a világ milliárdosainak száma: 155-en csatlakoztak újonnan azoknak a klubjához, akinek a személyes vagyona meghaladja az 1 milliárd dollárt - derült ki egy szerdán közzétett tanulmányból.

A szupergazdagok száma nemzetközi szinten 2325, ami azt jelenti, hogy 7 százalékkal nőtt az előző évihez képest a szingapúri Wealth-X kutatóintézettel együttműködő UBS svájci bank közleménye szerint.

A milliárdosok felhalmozott vagyona még ennél is gyorsabb ütemben nőtt: a 2013. évihez képest 12 százalékkal, és elérte a 7300 milliárd dollárt.

A tanulmány szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg meghaladja a vezető New York-i tőzsdeindexben, a DJIA-ben jegyzett valamennyi cég össztőkéjét.

Ismét Ázsiában keletkezett a legtöbb új nagyvagyon, az új milliárdosok száma 52, közülük 33 kínai.

Továbbra is Európában koncentrálódik viszont a legtöbb szupergazdag: a milliárdosok száma az Óvilágban 775. Míg számuk egy év alatt mindössze 1,2 százalékkal nőtt, vagyonuk értéke viszont 12 százalékkal, és elérte a 2375 milliárd dollárt.

Európa ezzel megelőzte Észak-Amerikát, amely tavaly a vagyonok nagyságát tekintve még az első helyen állt.

Az országokat tekintve továbbra is az Egyesült Államokban él ugyanakkor a legtöbb milliárdos: szám szerint 571, megelőzve Kínát (190) és Nagy-Britanniát (130).

A tanulmány szerint a milliárdosok átlagéletkora 63 év, a szupergazdagok túlnyomó többsége férfi. A milliárdosok 5 százalékának a vagyona meghaladja a 10 milliárd dollárt.

A tanulmány szerzői azt is hangsúlyozzák, hogy e gazdagság mintegy 35 százaléka 20 nagyvárosban koncentrálódik, ezek rangsorában New York, Moszkva és Hongkong áll az élen. Hetvenkét milliárdosával London a negyedik, Párizs a maga 33 milliárdosával a kilencedik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×