Infostart.hu
eur:
377.87
usd:
320.46
bux:
129315.94
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A FruitVeB javaslatai az átlagos almafogyasztás növelésére

Több indítványa is van a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetnek (FruitVeB) az almaértékesítés növelésére, amelyekkel a szervezet elnöke szerint rövid időn belül akár 10 kilogrammal is emelkedhet a mostani 15 kilogrammos a fejenkénti éves almafogyasztás.

Mártonffy Béla szerdán az MTI-nek elmondta, a szervezet kezdeményezi, hogy a polgármesterek, főként a városokban tegyék lehetővé kijelölt helyeken a termelők számára az alma árusítását. Emellett kéri a szakmaközi szervezet a vendéglátó helyeket is, hogy tartsanak "almanapokat", amelyeken tradicionális magyar almát tartalmazó ételeket kínálnak nagyobb mennyiségben vendégeiknek.

Mártonffy Béla úgy vélte: a közétkeztetésben is több, almával készült ételt, illetve almát kellene beiktatni a menübe. A szakmaközi szervezet a fogyasztókat pedig arra kéri, hogy akár a déligyümölcsök fogyasztásának rovására is növeljék almafogyasztásukat.

A FruitVeB elnöke arról is beszélt, hogy korábban az éves fejenkénti almafogyasztás 25-30 kilogramm is volt, és ezt a mennyiséget szeretnék elérni ismét belföldön. Ennek érdekében a szakmaközi szervezet hétvégeken nagy áruházláncokban is tart kóstoltatásokat és kínálja a magyar almát. Összesen több mint 50 ilyen akció lesz 6 magyarországi áruházláncban - tájékoztatott a FruitVeB elnöke.

A földművelésügyi miniszter ugyancsak szerdán jelentette be, hogy mivel rekordtermés várható az idén almából, amelynek értékesítését az orosz embargó is nehezíti a kormány több intézkedéssel is segíti az almafogyasztás népszerűsítését, és a termelők támogatását. Fazekas Sándor a gazdaszervezeteknek és a terméktanácsoknak azt javasolta, hogy kezdeményezzenek értékesítési akciókat a nagyobb városokban, lakótelepeken.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Összejött a nagy mutavány: betoltak az államnak 200 milliárdot a magyar biztosítók

Összejött a nagy mutavány: betoltak az államnak 200 milliárdot a magyar biztosítók

A biztosítási szektor a magyar gazdaság egyik leginkább túladóztatott ágazata, ugyanakkor 2025 óta – a bankokhoz hasonlóan – lehetősége nyílt arra, hogy extraprofitadó-terhét állampapír-vásárlásokkal mérsékelje. Bár a biztosítók állampapírpiaci jelenléte hagyományosan nem a rövid távú optimalizálásról szól, az MNB csütörtökön közzétett adatai szerint szektorszinten mégis sikerült elérni a kitűzött célt: mintegy 200 milliárd forinttal nőtt a biztosítók állampapír-állománya, ami több mint 50 milliárd forint adómegtakarítást jelenthetett az ágazat számára. Idén már ennek körülbelül a felével is elérhető a maximális adókedvezmény, míg a jövő évtől a – nem létező – extraprofitot terhelő különadó teljes eltörlésében bíznak a szereplők. Erről a témáról is szó lesz a Portfolio közelgő Biztosítás 2026 konferenciáján, érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×