Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mentőövet dob a kormány az almatermelőknek

Napokon belül megszülethet az egyezség az almatermelők és feldolgozók támogatásának részleteiről - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a pénzügyi segítségen túl marketingre, feldolgozásra és a tárolásra különít el plusz forrást a kormány.

Az idei rekordtermésen, a nyolcszázezer tonna gyümölcsön nem tudnak túladni a gazdák.A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára azt mondta, a meggyről a napokban már a megszületett a jogszabály, a feldolgozók nyolcszázmillió forintos segítséget kapnak és további harmincmillió forintot különítettek el a gyümölcs közraktározására. Az alma esetében a nemzetgazdasági tárcánál a napokban döntenek a rendelkezésre álló forrásról.

"Nagyon remélem, hogy néhány napon belül meglesz az egyezség, miután az alma nagyobb termelési értéket képvisel, nagyobb összegről lehet szó."

Czerván György hangsúlyozta: pénzügyi és marketing segítséget is kapnak a termelők, illetve feldolgozók, hozzátette, az almaválság kezelésében az Európai Unió is szerepet vállal, mivel az orosz embargó tovább nehezíti az ágazat helyzetét.

"Ami már biztosan látszik, hogy piaci eszközök, piaci kezelésű soron már 125 millió euró rendelkezésre áll, ebből 82 millió euró almára és körtére."

A magyar szabályozás tervezete szerint az érintett termelők a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál jelentkezhetnek. A támogatás igényléséhez két lehetőségük van, vagy az ingyenes osztást választják iskolákban, kórházakban, közintézményekben, vagy pedig idő előtt leszüretelik a még éretlen gyümölcs egy részét.

További növekedési potenciál rejlik a magyar mezőgazdaságban a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint. A KSH most közzétett adataiból kiderül: a második negyedévben is nőtt a mezőgazdaság teljesítménye. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta: az elmúlt években folyamatos volt az ágazat bővülése és az adatok alapján idén a tavalyi teljesítményt is sikerülhet túlszárnyalni. Czerván György hozzátette: az élelmiszerfeldolgozó-ipart kell erősíteni, a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítására kell törekedni.

"Történt előremozdulás 2010-hez képest 2013-ra hat százalékpontra emelkedett a félkész- vagy a késztermékek aránya például az agrárexporton belül, természetesen ezt tovább kell folytatni."

Az államtitkár azt mondta, a következő hat évben erre a célra uniós források is Magyarország rendelkezésére állnak.

"Erre részben a vidékfejlesztési alapoknál majd rendelkezésre források, illetve sikerült elérni, hogy az operatív programok közül az úgynevezett GINOP, a Gazdasági Innovációs Operatív Programból mintegy 180 milliárd forintnyi összeg szintén élelmiszeripari feldolgozó beruházások növelésére fog szolgálni, tehát összesen várhatóan több mint háromszázmilliárd forintnyi összeg fog a következő hat évben rendelkezésre állni."

Czerván György hozzátette: a feldolgozóipar fejlesztésére elsősorban a hústermékek esetében és a zöldség-gyümölcs ágazatban van lehetőség.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×