Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A lengyel kormány elfogadta az új palagáztörvényt

A lengyel kormány elfogadta az új palagáztörvényt, amely az adminisztratív és szabályozási akadályok lebontásával kedvez a befektetőknek - jelentette be Donald Tusk miniszterelnök keddi varsói sajtóértekezletén.

A törvény értelmében 2020-ig a palagáz-kitermelés adómentes lesz, attól kezdve pedig 40 százalék körüli adó fogja terhelni. A kezdeti adómentesség célja a kutatások és a kitermelés felgyorsítása - húzta alá a miniszterelnök.

Azoknak a befektetőknek, akik koncessziót kapnak a kutatásra, lehetőségük lesz kitermelni és értékesíteni is a palagázt.

Tusk hangsúlyozta, hogy az ukrajnai események tükrében a gázellátás biztonsága az állami szuverenitás alapvető feltétele. Az Európai Unió tagállamainak Oroszországgal fennálló kapcsolatait jelenleg nagyban meghatározza az adott állam energiafüggősége Moszkvától - mutatott rá.

A lengyel miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a törvény "simán átmegy" a parlamenten, amelynek jóváhagyására még szükség van a jogszabály életbe lépéséhez.

Lengyelország három évvel ezelőtt nagy lendülettel kezdte el a palagáz-lelőhelyek felkutatását és a próbafúrásokat, miután Tusk bejelentette, hogy 2014-ben szeretnék beindítani a nem hagyományos gáz kereskedelmi szintű kitermelését. A lengyel miniszterelnök szerint az ország 2035-re képes lesz biztosítani gázszükségletét és így saját energiabiztonságát.

Szakértők szerint a mintegy 5,3 ezer milliárd köbméterre becsült lengyel palagázkincs - Európa legnagyobb készlete - 300 évre biztosítaná a teljes lengyel szükségletet.

A palagáz geológiai palarétegek mikroszkopikus üregeiben megrekedt földgáz, amely nem termelhető ki a hagyományos módon. A kitermelés az úgynevezett hidraulikus repesztéses technológiával lehetséges, amelynek során nagy mennyiségű vizet tartalmazó homok-szuszpenziót szivattyúznak a gáztartó rétegbe. A palagáz kiaknázási technológiájának fejlődésével számos ország számára nyílt lehetőség óriási mennyiségű, addig kitermelhetetlen földgáz kinyerésére. A kitermelés ugyanakkor számos kockázatot is hordoz, egyebek között veszélyeztetheti a talajvíz minőségét, a levegőminőséget, és a repesztés földrengést okozó hatásával is számolni kell.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×