Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A szenátus és a képviselőház is jóváhagyta a költségvetési válság megoldását

Az amerikai képviselőház is megszavazta szerda este - 285:144 arányban - az államadósság-plafon megemeléséről és a kormányzat részleges bénultságának feloldásáról rendelkező törvényjavaslatot.

Az eredményből kiderült, hogy John Boehner, a szövetség alsóház elnöke, aki a szenátusban elért kompromisszum támogatására bátorította párttársait, nem kapta meg a saját képviselőcsoportja többségének támogatását. Így a jogszabály-tervezetet a 200 fős demokrata frakció gyakorlatilag egyöntetű támogatásával sikerült elfogadtatnia. A republikánusok közül mindössze 87-en szavaztak igennel.

Boehner ezzel megszegte a képviselőházi republikánusok íratlan, úgynevezett Hastert-szabályát, amelynek értelmében az elnök nem terjeszthet szavazásra olyan tervezetet, amely mellett a saját frakciójában nem áll ki a többség. (Denny Hastert az évtized elején maga is házelnök volt.)

A szenátus az est folyamán korábban elsöprő többséggel, 81:18 arányban szavazta meg az amerikai költségvetési válság megoldását célzó törvénytervezetet.

A jogszabály a kongresszus két házának jóváhagyása után Barack Obama elnök elé kerül, aki már kijelentette, hogy haladéktalanul aláírja azt.

A törvény szentesítése nyomán csütörtökön újból beindulhat a részlegesen megbénult amerikai kormányzat: több százezer közalkalmazott térhet vissza a kényszerszabadságról és számos, részben vagy teljesen leállított szövetségi intézményben újraindulhat a munka.

A kongresszus által elfogadott megállapodás értelmében a törvényhozás két háza költségvetési egyeztetést kezd azzal a céllal, hogy december 13-ig hosszú távú kétpárti megállapodást dolgozzon ki a kiadások csökkentéséről és az adópolitikáról. A szenátus és a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke már csütörtök reggel megkezdi az egyeztetést.

Jelentős siker a Fehér Ház szempontjából, hogy az egészségügyi reformtörvényen nem hajtanak végre komolyabb változtatást, valamint hogy a felek végül nem fosztották meg a pénzügyminisztériumot attól a jogától, hogy a jövőben is rendkívüli intézkedések segítségével próbálja meg elkerülni az államcsődöt.

Az amerikai szenátus helyi idő szerint szerda este 81:18 arányban hagyta jóvá az államadósság-plafon megemelését és a kormányzat részleges bénultságát feloldó ideiglenes költségvetést.

A törvényjavaslat ezután került a republikánus többségű képviselőház elé kerül. A jogszabálytervezet csak az ottani jóváhagyás esetén kerülhet aláírásra Barack Obama elnökhöz.

A megállapodás értelmében a törvényhozás két háza költségvetési egyeztetést kezd azzal a céllal, hogy december 13-ig hosszú távú kétpárti megállapodást dolgozzon ki a kiadások csökkentéséről és az adópolitikáról.

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a kongresszusnak legkésőbb csütörtökig meg kellett állapodnia az államadósság limitjének megemeléséről, ellenkező esetben a közgazdászok többsége szerint technikai csőd következett volna be. A helyzet komolyságát mutatta, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő kedden leminősítés lehetőségére utaló negatív felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának lehetséges legjobb, "AAA" szintű osztályzatát, az államadósság-limit emeléséről szóló megállapodás hiányára hivatkozva.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×