Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.09
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Ismét emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,50 ponttal emelkedett a héten, az előző héthez képest 1,49 százalékkal nőtt, 18 779,57 ponton zárt pénteken.

A BÉT részvénypiaci forgalma 42,118 milliárd forintot tett ki, árnyalatnyit csökkent az előző héthez képest. A forgalom 63,30 százalékát az OTP adta, a papír forgalma 26,659 milliárd forint volt.

Csaknem egyszázalékos emelkedéssel kezdte a hetet a BUX, a gyorsjelentések előtti pozíciózárások miatt erősen kezdett az OTP és a Mol is.

Kedden az OTP és a Mol első negyedéves gyorsjelentése határozta meg a hangulatot; a napot bár kis pluszban, de a nyugat-európai indexeket alulteljesítve zárta a BUX. Szakértők szerint az OTP árfolyamát a nem fizető hitelek állományának vártnál nagyobb emelkedése húzhatta lefelé, miközben a Mol csaknem 2 százalékot tudott erősödni.

A hét fontos híre volt, hogy Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai közlése szerint növekedésnek indult a magyar GDP az első negyedévben; a vártnál jobb adat hatása ugyanakkor inkább a forintpiacon érződött, a részvénypiacon már kevésbé.

Csütörtökön átlag alatti forgalom mellett emelkedett a BUX, kiugróan teljesített és napi maximumán zárt az Egis, amelynek jó volt a szerdán közzétett eredménye, de jól teljesített a másik gyógyszerpapír, a Richter is. A hetet kis pluszban zárta a BUX, de a hét utolsó kereskedési napja már eseménytelenül, alacsony forgalom mellett zajlott.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama 0,74 százalékkal, 4900 forintra nőtt a héten.

A Magyar Telekom papírjainak értéke 4,89 százalékkal, 17 forinttal nőtt, 365 forinton zárt.

A Mol árfolyama 0,91 százalékkal emelkedett, pénteken 16 700 forinton fejezte be a kereskedést.

Az Egis árfolyama jelentősen, 7,04 százalékkal, 1255 forinttal emelkedett, 19 080 forinton zárt.

A másik gyógyszeripari papír, a Richter 0,26 százalékkal, 90 forinttal erősödött, 34 110 forinton fejezte be a heti kereskedést.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX értéke 3,84 százalékkal 998,06 pontra emelkedett az elmúlt héten.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×