eur:
388.78
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Ennyi volt a külkereskedelmi mérleg többlete

Februárban a kivitel 1,2 százalékkal, a behozatal 0,1 százalékkal csökkent euróban számolva, a kereskedelmi többlet 673 euró millió lett, 71 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette előzetes adatok alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az export a januári 4,3 százalékos, az import 5,2 százalékos éves növekedési ütemet követően esett vissza.

Az év első két hónapjában az export 1,5, az import 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi mérleg 1,321 milliárd euró többletet mutatott, 89 millióval kisebbet a tavalyi első két havinál.

Februárban az első becslés szerint az export értéke 6,569 milliárd euró (1925,2 milliárd forint), az importé 5,896 milliárd euró (1729 milliárd forint) volt. Forintban a kivitel 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az import pedig stagnált. Az euróban és forintban mért februári változás mértéke csaknem megegyezik, mert a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest lényegében az egy évvel korábbival azonos volt.

Az év első két hónapjában viszont az euróhoz képest 3,0, a dollárhoz viszonyítva pedig 1,9 százalékot erősödött a forint, ezért a január-februári forintban mért adatok az export 1,1, az import 0,4 százalékos csökkenését mutatják az euróban számolt 1,5, illetve 2,5 százalékos növekedéssel szemben.

Az előzetes adatok szerint az első két havi export értéke 13,034 milliárd euró (3814,7 milliárd forint), az importé 12,045 milliárd euró (3521 milliárd forint) volt.

A külkereskedelmi termékforgalom részletes februári adatait május 3-án közli a KSH.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×