eur:
387.55
usd:
359.64
bux:
69377.22
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Távozott Mártha Imre az ELMIB vezérigazgatói posztjáról

Közös megegyezéssel megvált vezérigazgatói tisztségétől és lemondott igazgatósági tagságáról Mártha Imre, az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési (ELMIB) Zrt. vezérigazgatója. A társaság operatív irányítását az igazgatóság végzi - tájékoztatta az ELMIB szerdán az MTI-t.

Mártha Imre távozása a közlemény szerint az ELMIB csoport stratégiáját nem érinti. A társaság továbbra is komplex energetikai megoldások kidolgozására fókuszál, így olyan projektekre, amelyek segítik a településeket az önálló, megújuló forrásokra is építő energiaellátásban - idézi a közlemény Tóth Balázst, az ELMIB Zrt. igazgatóságának elnökét.

A tájékoztatás szerint Mártha Imre december 10-i hatállyal vált meg tisztségeitől.

Mártha Imre 2011 májusában került az ELMIB vezetői posztjára, ezt megelőzően, 2008 májusától az MVM vezérigazgatója volt 2010 júliusáig.

Mártha Imre szerdán az MTI kérdésére elmondta: az ELMIB élén azt a feladatot vállalta, hogy a céget alkalmassá teszi a drasztikusan megváltozott piaci körülményekhez való igazodásra. Az elmúlt egy-másfél év alatt erőteljes konszolidációt hajtottak végre, veszteséges üzletágakat szüntettek meg, költségvetési racionalizálást hajtottak végre; az ELMIB új pályára állt, ez a feladat lezárult - mondta.

Megjegyezte: jelenleg a cégnek a regulációs környezet változásaihoz való igazodás jelenti a fő feladatot, mint például a közműadó és a rezsidíj-csökkentés. Hozzátette: az ELMIB-nek, amely a gázszolgáltatási és a távhő-szolgáltatási piacon is jelen van, jelentős árbevétel-kiesést okoz a legutóbbi kormányzati döntés.

A távozó vezérigazgató elmondta azt is, hogy távozása a cégtől formális, szakmai tudásával továbbra is segíti az ELMIB-et. Mártha Imre további szakmai lépéseiről egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni.

A közlemény ismerteti: az ELMIB csoport magyar tulajdonban lévő energetikai társaság, amely a megújuló energiaforrásokon alapuló energiatermeléssel, energiakereskedelemmel és gázelosztással, közvilágítási és belsővilágítási rendszerek korszerűsítésével és üzemeltetésével egyaránt foglalkozik.

Az ELMIB a hazai önkormányzatok mintegy negyedével, csaknem 900 helyhatósággal áll szerződéses kapcsolatban.

A cégcsoport 2006-ban nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, Romániában, Bulgáriában és Bosznia-Hercegovinában alapított leányvállalatokat.

Címlapról ajánljuk
Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány
Exkluzív bejelentés

Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány

Magyar szövetségi kapitány veszi át a férfi jégkorong-válogatott irányítását – jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Such György. A Magyar Jégkorong Szövetség elnöke arra tesz javaslatot az elnökségnek, hogy Majoross Gergely klubedzői munkája mellett dolgozzon a nemzeti csapatnál.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Fontos szintet tört át a forint

Fontos szintet tört át a forint

Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Pénteken a magyar inflációs adat után is folytatódik az erősödés, ezúttal pedig a dollárral szemben szakított le fontos szintet a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×