Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A soltvadkerti takarékszövetkezet elnöke is előzetes letartóztatásba került

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke is érintett abban a csalássorozatban, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három budapesti, egy kecskeméti és egy soltvadkerti embert tartóztatott le - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI információit.

A már előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak egy felszámolás alatt álló céggel összejátszva, megtévesztően magas kamat ígéretével egymilliárd forintot utaltattak át a takarékszövetkezetnek, majd abból 120 milliót tovább utaltak, később pedig újabb 200 millió forintot próbáltak a takarékszövetkezet számlájáról leemelni.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője a nyomozás részleteiről az MTI-nek azt mondta: az NNI május 24. óta folytat nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettel kapcsolatban.

A rendőrség november 6-án négy férfit meg egy nőt fogott el és hallgatott ki gyanúsítottként. Az ORFK szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy a gyanúsítottak között van a takarékszövetkezet korábbi elnöke is.

Az elfogásokkal párhuzamosan a nyomozók 17 helyen tartottak házkutatást, amely három napig tartott. Ennek során számos tárgyi bizonyítékot foglaltak le Budapesten és vidéken.

A Kecskeméti Városi Bíróság az öt gyanúsítottat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Garamvölgyi László elmondta: a rendőrség azt is vizsgálja, hogy a takarékszövetkezetnél elkövettek-e hűtlen kezelést, illetve más bűncselekményeket is.

A Soltvadkert és vidéke Takarékszövetkezet működésével összefüggésben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és több hitelkárosult tett különböző helyeken feljelentést.

Augusztusban a PSZÁF összesen 27 millió forint bírságot szabott ki a csődbe ment Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet volt vezetőire: I. Tibornét ügyvezető igazgatót 3 millió forint, T. Józsefné pénzügyi és számviteli ügyvezetőt 4 millió, Ó.-K. Gábor üzletági ügyvezetőt és P. Andrást felügyelőbizottsági elnököt 5-5 millió, H. Béla igazgatósági elnököt pedig 10 millió forintos bírsággal sújtotta.

A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és rendelte el végelszámolását, mert a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 15 332 betétesének 33,2 milliárd forint kártalanítást fizet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A betétesek 90 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága - meghaladva az országos átlagot - 2,4 millió forint, a kártalanítás hét ország állampolgárait érinti - jelentette be az alap június 26-án.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×