Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A kormány nem firtatja majd az önkormányzatok eladósodásának okát

Az önkormányzatok állami adósságátvállalásakor nem vizsgálják, hogy egy adott település milyen célból vett fel hitelt, miért adósodott el - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: a cél az, hogy az önkormányzati rendszer fizetésképes legyen, és január elsején tiszta lappal indulhasson.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt szombaton jelentette be: az állam 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át 1956 önkormányzattól úgy, hogy az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben átvállalja, míg az annál nagyobb települések esetében egyenként, az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján számolják ki az adósságátvállalást.

Tállai András az M1 műsorában kedden azt hangsúlyozta: nem tesznek különbséget önkormányzat és önkormányzat között. Úgy fogalmazott, azért nem vizsgálják, hogy az önkormányzatok miért adósodtak el, mert akkor sosem érnének a végére, és a céljuk az, hogy januárban már tiszta lappal, adósság nélkül indulhassanak az önkormányzatok.

Kitért arra, az előző kormányok által szabott állami feladatokból adódó működési és fejlesztési hitelek miatt adósodtak el az önkormányzatok, és tartozásuk a 2005-ös adósságukhoz képest megnégyszereződött. Közlése szerint az önkormányzatok adóssága hét éve 300 milliárd forint volt, jelenleg 1200 milliárd forint.

Az önkormányzati államtitkár azt mondta: "a jövő rendszere" nem fogja megengedni, hogy egy önkormányzat eladósodjon, túlköltekezzen, mert csak nevesített feladatokra kapnak állami támogatást, s a látványberuházásokat, egyéb fejlesztéseket csak saját adóbevételeikből finanszírozhatják.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×