A magyar tárgyalódelegáció vezetője közölte, hogy a hét közepéig megküldi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottságnak a magyar kormány alternatív tárgyalási javaslatát. A miniszter a javaslatcsomag konkrét elemeire vonatkozóan nem kívánt nyilatkozni, de leszögezte, az nem tartalmaz a nyugdíjak vagy jövedelmek csökkentésére vonatkozó terveket, és a kormány nem támogatna új ingatlanadó elfogadására vonatkozó javaslatot sem.
Kérdésre válaszolva kijelentette: nem látják szükségességét új makrogazdasági prognózis elfogadásának.
"Továbbra is a 2013-as költségvetés makrogazdasági pályáját tartjuk" - fogalmazott a miniszter, aki hozzátette, hogy a megállapodásra akkor is lesz lehetőség, ha az esetleg érinti valamilyen módon a 2013-as költségvetést.
A magyar tárgyalódelegáció a hét közepéig megküldi az IMF-nek és az Európai Bizottságnak a magyar kormány alternatív tárgyalási javaslatát - nyilatkozta Varga Mihály. Varga Mihály úgy fogalmazott: "Lényegében az utolsó szakaszához érkezett annak az alternatív tárgyjavaslatnak az elkészítése, amelyet a kormány a tárgyalásokhoz alakított ki. Ennek a kidolgozása hamarosan befejeződik és a jövő hét közepéig az ezt tartalmazó levelet megküldjük az IMF-nek és az Európai Bizottságnak".
Mint mondta, a kormány ennek az anyagnak az elküldésével válaszolni kíván azokra a felvetésekre, amelyeket a júliusi tárgyalások után az IMF és az Európai Bizottság delegációja készítet.
"Ezzel a levéllel is szeretnénk jelezni, hogy a magyar kormány készen áll a tárgyalások folytatására" - tette hozzá.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





