eur:
393.73
usd:
365.34
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Mennyit tesznek félre az iskoláztatási költségekre?

A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik - derül ki az Aviva Életbiztosító friss kutatásából. A családok kétharmada nem számít arra, hogy az állam a jövőben is széles körben finanszírozza az oktatást, ennek ellenére csupán negyedük tett konkrét lépéseket annak érdekében, hogy biztosítsa gyermekei tanulását és lakhatását.

A magyar családok mindössze 37 százaléka számít arra, hogy az állam a jövőben is támogatja a gyermekek oktatását, és csak 5 százalék azok aránya, akik magától értetődőnek tekintik az oktatás teljes körű állami finanszírozását. A válaszadók többsége nem örülne annak, ha gyermeke diákhitelből finanszírozná egyetemi éveit.

Azt teljes körű közmegegyezés övezi, hogy kiemelkedően fontos a gyermekekről való gondoskodás, és az általunk végzett kutatás alapján a megkérdezettek bő egyharmada a hosszabb távú, 15-20 évre szóló megtakarításokkal látja biztosítottnak gyermekei jövőjét - mondta Zolnay Judit, az Aviva Életbiztosító vezérigazgató-helyettese.

A kérdés fontosságát az is jól mutatja, hogy a kutatásban részt vevők túlnyomó többsége felmérte, hogy milyen kihívásokkal és mekkora költségekkel jár együtt a gyermekek felnevelése. Ennek ellenére kevesen, a válaszadók csupán negyede tett konkrét lépéseket annak érdekében, hogy bebiztosítsa gyermekeinek majdani egyetemi oktatását vagy lakhatását.

A kisebb megtakarítási képességgel rendelkezők arányosan nagyobb részt tesznek félre a gyermekeik jövőjének támogatására: azok, akik havi egy- és tízezer forint közötti összeget takarítanak meg, ennek 81 százalékát a gyermekeikkel kapcsolatos célokra különítik el, míg nagy összegű, havi 200 ezer forint feletti takarékoskodás mellett a gyermekcélú megtakarítások aránya 22 százalék - tette hozzá Zolnay Judit.

A megkérdezettek közül csupán minden tizedik tudja biztosan, hogy miből, hogyan teremti majd elő a felsőoktatási költségek fedezetét. Az oktatás és a lakhatás biztosítása egyébként előkelő helyen áll mindazon megtakarítási célok között, amelyeket a felmérésben részt vevők gyermekeik jövőjének tekintetében fontosnak tartanak.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×