Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója elmondta: 250 fővel növelték a cég dolgozóinak létszámát Székesfehérváron, a programot az Új Széchenyi-terv 509 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrással támogatta.
Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója elmondta: 250 fővel növelték a cég dolgozóinak létszámát Székesfehérváron, a programot az Új Széchenyi-terv 509 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrással támogatta.
A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.
Újabb, hosszan tartó hőhullám éri el Magyarországot. A középtávú előrejelzések szerint 2026. augusztus 3-án hazánk lehet Európa legforróbb pontja.
Nearly 200,000 people have been evacuated in south-western France, while Spanish officials say a blaze near Madrid is "beyond the capacity" of firefighters.