Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
319.75
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Jelentősen javult a Mol eredménye

A Mol-csoport 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 92,1 milliárd forinttal, az első három negyedévben pedig a nyereség 183 milliárd forint volt, 170 százalékkal több mint a múlt év hasonló időszakában - tette közzé a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre 32 milliárd forintot meghaladó nettó veszteséget vártak, mivel részben azt feltételezték, hogy a devizában fennálló hitelállomány és a forint gyengülése miatt a vállalat nagy veszteségeket könyvelhet el a pénzügyi soron.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság bevétele a harmadik negyedévben elérte az 1.377,7 milliárd forintot, míg az első kilenc hónapban 3.853,3 milliárd forint volt, az előbbi 16 százalékkal, az utóbbi 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A gyorsjelentés szerint az eredmény jelentős javuláshoz a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának bevezetése is hozzájárult. A bevétel pedig alapvetően a finomítói termékek jegyzésárának növekedése következtében beálló magasabb átlagos értékesítési árak miatt emelkedett.

A gyorsjelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, a Mol erős cash-flow termelő képessége és stabil pénzügyi pozíciója jó alapul szolgál a fejlesztésekhez. Október végén a cég jelentős lépést tett a magyar és a regionális villamosenergia-piacra való belépésért, amikor stratégiai partnerével, a cseh CEZ-zel megkezdte a százhalombattai kombinált ciklusú gázturbinás
hőerőmű (CCGT) beruházás előzetes munkálatait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×