Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.99
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

A szakbizottság szerint az MNB-elnöknek igazolnia kell, hogy eladta ciprusi cégét

Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága bekéri Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az elnök ciprusi cégének eladását.

A bizottság keddi ülésén Dancsó József (Fidesz) javaslatára egy olyan értelmű napirendet fogadtak el, amely szerint a bizottság arra kérné a jegybankelnököt, a bizottságnak küldje meg mindazokat az okiratokat, amelyek igazolják, hogy eladta a ciprusi cégét, az abban lévő mintegy 900 millió forintos vagyont hazahozta, és az erre vonatkozó adókötelezettséget pedig teljesítette.

A bizottsági felhívásban az is szerepel, hogy 2011. október végéig kell a dokumentumokat a bizottság rendelkezésére bocsátania az MNB elnökének.

Ezt a javaslatot a kormánypárti képviselők támogatásával fogadták el.

A javaslatot élesen bírálták az ellenzék képviselői, többen is felvetették, ez arra jó, hogy elterelje a vitát a most tárgyalandó jövő évi költségvetésről.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×