Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
324.57
bux:
143768.18
2026. október 14. szerda Helén

A Magyar Telekomnál három területet érinthet a különadó

A befektetéseket, az osztalék mértékét és a vállalati költségeket egyaránt érintheti a különadó, de hogy melyiket milyen mértékben, arról a menedzsment az év végén dönt majd - mondta az InfoRádiónak a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Cristopher Mattheisen a harmadik negyedéves eredményekkel kapcsolatban arról beszélt: már látszanak a kilábalás jelei, az árbevétel-csökkenés dinamikája lassult a társaságnál.

Lassul a csökkenés dinamikája az árbevételt és a nyereségességet is illetően - mondta a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Cristopher Mattheisen szerint ez bizakodásra adhat okoz. A társaság vezetője a harmadik negyedéves gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón elmondta: több stratégiailag fontos szegmensben is sikereket értek el, így a tv-, illetve a mobilinternet-ágban.

A jelenlegi gazdasági helyzet kicsit tompítja az összpiaci növekedést, de azon belül nagyon jól teljesítettünk. A tv-piacon most sikerült elérnünk a 28 százalékos részesedést, ami erős második helyet jelent. A mobil szélessáv piacán abszolút az elsők vagyunk, csaknem 50 százalékos a piaci részesedésünk. Ez nyilván a hálózatunk minősége miatt van; az igényes ügyfelek minket választanak. Ez a két ág nagyon fontos lesz a jövőben, mivel a technológiai cégek minden kutatási-fejlesztési forrásukat e két területre fordítják - mondta az InfoRádiónak Cristopher Mattheisen.

Az elnök-vezérigazgató a társaság kiskereskedelmi gáz- és áramszolgáltatásáról azt mondta: már közel húszezer előfizetőjük van, és ez a terület igazi hozzáadott értéket jelent a már meglévő Magyar Telekom-előfizetőknek. Hasonlóképpen a Paletta nevű szolgáltatáscsomag is húszezer ügyfelet vonzott.

A különadóval kapcsolatban Cristopher Mattheisen elmondta: jelentős teher ez idén és a következő két évben a társaság számára. Hozzátette ugyanakkor, elismerik, hogy az ország állapota drámai intézkedéseket igényel, és a vállalat is, hogy a helyzet stabilizálódjon. A különadó kezelésével kapcsolatban a menedzsment az év végén hoz majd döntést, de befolyásolhatja a befektetéseket, az osztalékpolitikát és a vállalati költségeket is.

A telekommunikációs cégekre kivetett különadó idén 24 milliárd forintos kiadást jelent a cégnek, de a Magyar Telekomot érinti a másik két új adóteher is, igaz, jóval kisebb mértékben. A kiskereskedelmi és az energiaszektorra vonatkozó teher negatív hatása a vállalatnál 200-300 millió forintot tesz ki.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Az Európai Bizottság külön eljárást javasol az új uniós csatlakozók esetében. Lényegében egy 15 éves próbaidőszakot vezetnének be, és akár a szavazati jogától is megfoszthatnák az új tagállamot, ha az uniós értékekkel szemben lépne fel. Az eljárást nem titkolt módon a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozása miatt vezetnék be. Az új módszerről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Két napra eltűnik a Fidesz-KDNP

A frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András és a MEKH elnöke is, szerdán is ülésezik a parlament

Tisza-kormány: lemondott Tótth András és a MEKH elnöke is, szerdán is ülésezik a parlament

Váratlan lemondások hozták el kedden az energetikai terület vezetésének átalakítását, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. A parlament a Médiatanácsba csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét elutasította. Az EU Tanácsa feloldotta a jogállamisági mechanizmus keretében elrendelt intézkedéseket, az Országgyűlés pedig megszavazta, hogy a fuvarozók év végéig literenként 25 forintot igényelhetnek vissza a gázolaj jövedéki adójából.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×