Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Egyre öregebb autóval járnak a magyarok

Az utóbbi két évben, a válság ideje alatt fele annyian vásároltak új autót, mint 2006 és 2008 között - derült ki a Robert Bosch Kft. felméréséből. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar autók átlag életkora fél évvel magasabb lett, mint két éve, azaz jelenleg csaknem tíz és fél év - mondta el az InfoRádiónak a Bosch csoport kommunikációs igazgatója.

A Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet országos, reprezentatív felmérést készített a magyar lakosság autóhasználati és -javíttatási szokásairól, a szervizek ismertségéről és választásának okairól, valamint a Bosch Car Service hálózatról.

A kutatás először 2008. elején készült el, majd 2010 januárjában és februárjában megismételték - közölte a cég kommunikációs igazgatója.

Kiderült, hogy alig fele annyian vásároltak új autót a válaszadók közül az elmúlt két évben, mint 2006-2008. között. Ezzel a gépjárművek életkori megoszlása is némiképp eltolódott, az autók alig negyede fiatalabb öt évnél, míg 2008. elején ez az arány még harminc százalék volt - mondta Ficzere Ferenc.

Habár lényegesen fiatalabb autóik vannak a legmagasabb jövedelműeknek, a diplomásoknak és a budapestieknek, az autók átlagos életkora a legtöbb társadalmi-demográfiai csoportban emelkedett 2008. eleje óta.

Leginkább a hatvan évesek és az ennél idősebbek tulajdonában lévő járművek átlagos kora nőtt. Közülük feltehetően az átlagosnál is kevesebben cserélték fiatalabbra az autójukat az elmúlt két évben. Õk valószínűleg már az utolsó autójukat használják - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.

Az autószervizek kiválasztásának legfőbb szempontja továbbra is a szakértelem - derül ki a felmérésből. Emellett fontos még a megbízhatóság és az, hogy minőségi alkatrészek legyenek raktáron.  A szakértelem iránti igény esetében alig volt mérhető a különbség az egyes társadalmi-demográfiai csoportok között.

A megbízhatóságot a budapestiek sorolták előbbre, a minőségi alkatrészek megléte az alap- és felsőfokú végzettségűek számára kiemelten fontos.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy az emberek a korábbinál jobban figyelnek a már meglévő autójukra - jegyezte meg Ficzere Ferenc.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×