Infostart.hu
eur:
359.46
usd:
309.93
bux:
129944.23
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Geotermikus energia fűti majd a hatalmas üvegházat Turán

Geotermikus energiával fűtik majd azt a 100 ezer négyzetméteres üvegházat, amelyben a Tura mellett lévő hőforrás vizét hasznosítva évi 6000 tonnányi paradicsomot termeszthetnek. Az összességében 5 milliárd forintos beruházás még ez évben megkezdődhet - tájékoztatta szombaton a fejlesztést finanszírozó Sugar Holding hazai befektetőcsoport ügyvezetője az MTI-t.

Miszori László elmondta, a vállalkozást a földből feltörő 129 Celsius-fokú víz hasznosítására alapozzák, méghozzá környezetkímélő eljárással. A vizet ugyanis az üvegházból visszavezetik a mélybe, az ily módon kialakított zárt rendszer nem veszélyezteti a felszín alatt Turáig húzódó budai hőforrások rendszerének egyensúlyát.

Az osztrák Zeiler Gmbh.-val együttműködve olyan környezetbarát technológiára rendezkednek be, amellyel egész évben a nemzetközi piacon is versenyképes paradicsom termeszthető. Előállítási költségének 50 százalékát a fűtés adja, ami ez esetben természet jóvoltából minimális lehet. Az osztrák cég Bécs mellett már évek óta üzemeltet hasonló üvegházat, az ő rendszerét veszi át a magyar partner.

A beruházás projektjének tulajdonosa a Turawell Kft., a befektetés költségeinek 30 százalékét az osztrák fél adja, a többit hazai befektetők, uniós pályázati pénzek és banki kölcsönök fedezik - közölte az ügyvezető. A vállalkozás évi 6-7 milliárd forintos árbevétellel számol.

Az előállított paradicsom nagyobb hányadát az osztrák partner értékesíti a nyugat-európai piacon, kisebb része a hazai választékot bővíti. A beruházás 200 helybéli és környékbeli lakosnak teremthet új munkalehetőséget.

A turai beruházás az előkészítő munkálatok befejeztével a harmadik negyedévben indulhat, és jövő évben már megkezdődhet a termesztés.

Címlapról ajánljuk
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa vesztette életét, ketten súlyosan, négy könnyebben megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszínen tartott péntek délutáni sajtótájékoztatón. Kapitány István szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben. A vizsgálat megkezdődött, a kormány is részt vesz benne és részletes tájékoztatást adnak róla.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Furcsa lett az influenzaszezon vége, rekordot is hozott, nem is egyet

Furcsa lett az influenzaszezon vége, rekordot is hozott, nem is egyet

Hivatalosan a 20. héten szokott véget érni az influenzaszezon, legalábbis az NNGYK részletes heti jelentéseit tekintve, de idén - ami ugyan nem példa nélküli - az utolsó két hétben emelkedett az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma, és néhány sajnálatos rekordot is sikerült elérni. Grafikon-bonanzával búcsúzunk egy időre a tüsszögés-köhögés-orrfolyás tespedést termő triójától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×