Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A román fejlemények a BUX-ot sem kímélték

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,17 pontos, 2,28 százalékos csökkenéssel, 20.843,79 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények árfolyamai egyaránt gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a magyar piac egész nap rosszul teljesített, elsősorban amiatt, hogy részben alkotmányellenesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot.

Rámutatott: a BUX a román tőzsde mellett a régióban egyedüliként veszített ilyen jelentős mértékben értékéből, a térség vezető tőzsdeindexei, csak fél százalék körüli mínuszban zárták a pénteki kereskedést.

Kiemelte: a nap legnagyobb vesztese a Richter és az OTP volt, utóbbi annak ellenére veszített több mint 5,5 százalékot értékéből, hogy a péntek reggel nyilvánosságra került sajtóhírek szerint csak 30 milliárd forintnyi bankadót kell majd fizetnie a pénzintézetnek az adó bevezetésének új tervezete szerint, szemben a korábban becsült, akár 80 milliárd forintos tétellel.

A Mol árfolyama 120 forinttal, 0,64 százalékkal 18.600 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 285 forinttal, 5,58 százalékkal 4.820 forintra esett, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,16 százalékkal 644 forintra gyengült, forgalma 355,9 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 930 forinttal, 2,20 százalékkal 41.330 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 60,3 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,16 százalékkal 19.070 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.927,71 ponton zárt pénteken, ez 30,67 pontos, 1,57 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×