Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Bajnai: Magyarországnak szüksége van az IMF támogatására, de a pénzére nem

Magyarországnak még mindig szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatására, de nem hív le több pénzt az IMF hitelkeretéből - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán Washingtonban. Négynapos washingtoni munkalátogatásának nyitányaként Bajnai Gordon megbeszélést folytatott Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF vezérigazgatójával.

A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Bajnai rámutatott: az ország helyzete stabilizálódott, a kamatok csökkentek és a forint árfolyama erősödött, az ország ismét finanszírozni tudja magát az IMF segítsége nélkül is, mindez azt bizonyítja, hogy az ország helyes politikát folytat. Azt mondta, "a fel nem használt hiteleket tartalékba tettük és egész jövő októberig, a következő kormánynak is rendelkezésére állnak".

Úgy fogalmazott, hogy az IMF tavaly mentőövet dobott a fuldokló magyar gazdaságnak, "azóta már a mentőöv segítségével, meg a saját kemény munkánkkal kiúsztunk a partra". Mint mondta, "most nem mentőövnek használjuk az IMF hitelét, hanem inkább olyan hegymászó kötélnek, amely arra az esetre van ott, hogy ha bármi miatt megcsúszunk, akkor legyen ott a biztosító kötél".

Arról is beszélt, hogy a hiányt a GDP 3,8 százalékában meghatározó jövő évi költségvetés azt mutatja, hogy Magyarország "visszatért a józan ész politikájához".

Elmondta, a megbeszélésen elhangzott, hogy a választások után "Magyarországnak rajta kell maradni azon a pályán, amely az elmúlt időszakban sikereket hozott, és amellyel megalapoztuk egy hosszú távú növekedés esélyét". Ez az esély akkor válhat valóra, ha Magyarország végigmegy az elkezdett úton, ezt erősítette meg az IMF vezérigazgatója is - mondta. Kiemelte, a következő kormánynak is az lesz a feladata, hogy fenntartsa a takarékos, józan ész alapú, jövőben gondolkodó gazdaságpolitikát.

Dominique Strauss-Kahn azzal a kérdéssel kapcsolatban, aggódik-e amiatt, hogy a jövő évi választások után Magyarország esetleg feladja a jelenlegi gazdasági programját, tréfásan úgy felelt: az IMF gazdasági, nem pedig politikai előrejelzéssel foglalkozik. Komolyra fordítva a szót megerősítette: "ami eddig történt, az jó, úgy vélem, akármilyen kormány is lesz a választások után, olyan politikát fog folytatni, amely nagyon közeli lesz a megelőzőhöz".

"Nekem úgy tűnik, a politikai nyilatkozatok mögött mindenki világosan érti, hogy nincs más út a gazdaság megmentésére" - fogalmazott, utalva arra, hogy a közelmúltban Budapesten találkozott ellenzéki politikai pártok tagjaival.

Az IMF vezérigazgatója azt mondta, a magyar kormány eddigi lépéseinek szerinte hosszú távú hatásuk lesz, "az IMF szempontjából pontosan az történt, amire szükség volt (...) a hatások tartósak lesznek". Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a válság még nem ért véget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×