Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A németek a tengerre rakták szélerőműveiket

Elkészült az első német szélerőmű park az Északi-tengeren: hét hónapig tartó munkálatokat követően felállították az "alpha ventus" kísérleti szélerőmű park tizenkettedik, egyben utolsó turbina egységét.

A 250 millió eurós kísérleti projektet az EWE, E.ON és Vattenfall energiaipari vállalatok közös finanszírozásában valósították meg kivitelezési tapasztalatok gyűjtése céljából.

Az "alpha ventus" 50 ezer háztartás évi szükségletének megfelelő elektromos áram termeléséhez elegendő kapacitással rendelkezik. A tizenkét szélturbinát Borkumtól 45 kilométerre északra állították fel a nyílt tengeren 30 méteres vízmélységű területen. A szélturbinák legnagyobb magassága 155 méter.

A Wilfried Hube projektvezető, az EWE szakembere szerint az erős hullámverésben sikeresen végrehajtott kivitelezéssel a három vállalat bebizonyította, hogy a nyílttengeri szélenergia parkok telepítése még viszonylag nehéz környezeti körülmények között is technológiailag megvalósítható alternatíva Németország számára.

Az "alpha ventus" lényegesen bonyolultabb projektnek bizonyult Wilfried Hube elmondása szerint minden más, Németországon kívüli szélerőmű park beruházásnál. Két különböző német szélturbina típust telepítettek két különböző eljárással épült talapzatra. "Gyakorlatilag két szélerőmű parkot építettünk fel" - mondta a projektvezető.

A tizenkét szélturbina első hat tagja augusztus óta próbaüzem keretében 13 millió kilowattóra elektromos áramot termelt. A fennmaradó hat turbinát az elkövetkező hetekben kapcsolják hálózatra.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×