Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A szürkülő gazdaság miatt 100 milliárd forint adóbevétel tűnt el

Százmilliárd forintra tehető az az adóbevétel kiesés, amit a válság hatására szürkülő gazdaság okozott az év első felében - mondta el a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén az APEH elnöke. Szikora János kiemelte: a válság idején sem lehet leállni az ellenőrzésekkel, ez a jogkövető vállalkozások érdeke is.

Nyilvánvaló, hogy a válság következményeként nem lehet teljesíteni a tavalyi költségvetési törvényben szereplő végszámokat, de a törekvés az, hogy mindenki a lehetőségeihez képest eleget tegyen az adókötelezettségeinek - közölte az APEH elnöke.

Szikora János kifejtette: az idén a szeptember végi adatokat az időarányos előirányzattal összevetve jelentős elmaradás tapasztalható a különböző adónemekben, a teljesülés az szja esetében 92,5, az áfánál 98,8, a társasági adónál 76,9, a munkaadói járulékoknál 86,3 százalék. Az összes adóbevétel 6,5 százalékkal maradt el az előirányzathoz képest, az első félévben 100 milliárd forintra tehető az a kiesés, amit a szürkülő gazdaság okozott - emelte ki.

Az elnök szerint az APEH érdeke is, hogy tekintettel legyen a gazdasági helyzetre, ugyanis jobb, ha részletekben folyik be az adó, mint ha felszámolás alá kerül az adózó, akkor ugyanis csak a követelés 2-3 százaléka térül meg. Arra törekszenek, hogy fizetési részleteket ne mechanikusan, hanem a vállalkozó helyzetét figyelembe véve állapítsák meg - tette hozzá. Szólt arról is, az adóhatóság az idén több kérelmet engedélyezett, mint amennyit elutasított. A kérelmekben 21 ezerben jelölték meg a nehézségek okaként a gazdasági válságot.

A hátralékok összege jelentősen nőtt, míg 2008 végén 1 632 milliárd forinttal tartoztak az adózók, addig az idén szeptember végén 1 835 milliárd forinttal - ismertette Szikora János. Ezen belül a működő adózók hátraléka nem emelkedett jelentősen, sőt a december végi 574,9 milliárdról 540 milliárd forintra mérséklődött.

A hátralékok növekedését az elnök azzal magyarázta, hogy jelentősen megnőtt a felszámolás alá került cégek száma, és a végelszámolásból felszámolásba átmenő eljárások száma is nőtt.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×