Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az alacsony beosztásúakon spórolnak a cégek

Az alacsonyabb beosztású alkalmazottakon spórolnak a vállalatoknál. A Merces felmérése szerint tavalyhoz képest magasabb összegű jutalmat és 13. havi juttatást fizettek ki a cégek, de kevesebben részesültek belőle, és csökkentették az egyéb béren kívüli juttatásokat is, főleg az alacsonyabb beosztásokban.

A nagyjából százezer ember adatlapjának áttekintésén alapuló vizsgálatból az derül ki, hogy az egy évvel ezelőtti 202 ezer forintos szintről 215 ezer forintra emelkedtek az átlagbérek - mondta az InfoRádióban Ficza János, a merces.hu állásportált működtető Workania munkatársa.

Kiderült azonban, hogy nem csak a kifizetett bérek, hanem a 13. havi fizetések és a jutalmak nagysága is emelkedett, igaz, ezekből már sokkal kevesebben részesülnek, mint korábban. Míg egy éve a 13. havi fizetések átlagos nagysága 148 ezer forint volt, 2009. harmadik negyedévében 172 ezer forint, miközben 14 százalékkal kevesebb ember kapja ezeket.

A kifizetett jutalmak összege is nagyjából ilyen arányban emelkedett, a jutalmat kapók köre pedig 5 százalékkal szűkült.

Kevesebben kapnak más béren kívüli juttatást is, és leggyakrabban a legnépszerűbb juttatásokról kellett lemondaniuk az embereknek. Sőt az alacsonyabb beosztásúak juttatásait kurtították meg leginkább a munkaadók.

A legkedveltebb a munkába járás költségeinek megtérítése volt, ebben azonban jelenleg 14 százalékkal kevesebben részesülnek, mint egy évvel ezelőtt. Részletesebben tekintve az adatokat, kiderül, hogy a segédmunkások közül 25 százalékkal, a szakmunkások körül 19 százalékkal kevesebben kapnak ilyen juttatást, míg a közép- és felsővezetők között csak 6 százaléknak kellett lemondania erről.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×