Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

A hitelezőket is védenék a csődtörvény módosításával

Fizetési haladék, szélesebb jogkör a vagyonfelügyelőnek, a vállalkozás vagyonának fokozottabb védelme - egyebek mellett ezek szerepelnek a csődtörvény parlament előtt lévő módosításában. Az igazságügyi tárca államtitkára azt mondta: a változtatás célja, hogy ne csak az adós, hanem a hitelezők védelmét is szolgálja a szabályozás.

A csődeljárások életképessé tételét és a felszámolási eljárások gyorsítását célozza a parlamenthez a napokban beterjesztett törvénymódosító javaslat, amelyet Gadó Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára ismertetett a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az államtitkár elmondta: csaknem 20 éve hatályos a csődtörvény, és bár az évek folyamán többször is módosították a jogszabályt, azok a részek, amelyek arról szólnak, hogy az adós hogyan tud a hitelezőivel megegyezni, több éve nem változtak. Éppen ezért volt jellemző, hogy csődeljárásra nem, vagy csak minimális számban került sor - tette hozzá.

Gadó Gábor szerint a változtatás az adósnak lehetőséget ad arra, hogy rendezze a tartozását, mielőtt felszámolják a céget. Az államtitkár kifejtette: egy gazdasági válság idején ez a probléma különös jelentőséggel bír, mivel ezzel nemcsak az adóst segítik, hanem a hitelezők is hozzájutnak a pénzükhöz.

A jelenlegi szabályok szerint a lejárt és a nem lejárt hitelezők kétharmadának együttesen kellett támogatnia a csődeljárást, ez a feltétel pedig gyakorlatilag kizárta a csődeljárás megindulását. A javaslat szerint ehhez már csupán az lesz szükséges, hogy a biztosított, illetve a nem biztosított hitelezők körében is külön-külön többségben legyenek azok, akik támogatják a fizetésképtelenné vált adóssal szemben a csődeljárást. Ha megindul az eljárás, az adós 80 napos moratóriumot kap a megegyezésre hitelezőivel - mondta Gadó Gábor.

Az államtitkár kiemelte: mindezek mellett számos pontosítást tartalmaz a jogszabályi módosítás, például arra vonatkozólag, hogy a vagyonfelügyelő milyen jogosítványokkal rendelkezik, vagy hogyan alakulhat meg a hitelezői választmány. Az államtitkár elmondta azt is, hogy egyúttal a felszámolási eljárás szabályait is módosítja a tárca előterjesztése, így például azokban a z esetekben, amikor egy fizetésképtelen cégnek nincs vagyona felgyorsítható lesz a piacról való kivezetés folyamata.

Gadó Gábor közölte: árnyaltabb lesz a szabályozás a felszámolók kinevezését illetően is, a jogszabály elfogadása után egy számítógépes program választja majd ki a felszámoló céget, és nem a bíró, ha mégis mást választ az eljáró bíróm, akkor azt indokolnia kell. Az államtitkár hozzátette: terveik szerint 2010-ben már elektronikusan lehet intézni a csődeljárást és a felszámolást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×